Tél van, ilyenkor a nappalok rövidek, ezért a természetes fényből kevés jut. Hogy mégis kellemes, fényekkel teli hangulatot varázsoljunk otthonunkban, gyertyákat gyújtunk, amelyekből ma már számtalan kiszerelésű, formájú kapható az üzletekben.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
Sokunkban nem is merül fel az, hogy elolvassuk a terméken szereplő használati utasítást, mivel csak meg kell gyújtani, és kész, a lényeg, hogy égjen. Viszont érdemes egy pillantást vetni arra a pár sorra, mivel olyan információkat tartalmazhatnak, amire korábban nem is gondoltunk volna.
A New Jerseyben élő és kisbabáját nevelő Meghan Budden is egy decemberi napon úgy döntött, hogy meggyújt egy üvegpoharas gyertyát, miközben a ház körüli teendőket intézi. Így is tett, és körülbelül 6–7 óráig égett a kis láng.
A nő másnap ijedt meg, amikor az orrában fekete koromréteget fedezett fel, de még ennél is jobban megrémült, mikor a kisbabája orrában is megpillantotta a fekete színű égésterméket.
Meghan nem olvasta el az utasítást a gyertyán, amire pedig rá volt írva, hogy legtöbb 3 órát szabad égetni. A szakértők szerint egy ilyen mécses esetében, ha sokáig égve hagyjuk, a leégett kanócból jelentősebb mennyiségű korom keletkezhet, ami a légtérbe, onnan pedig a tüdőbe kerülve légzési nehézségeket is okozhat.