Növényeket termesztene a NASA a Holdon az űrhajósoknak 2015-ben – jelentette be az Amerikai Űrkutatási Hivatal.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről

A bazsalikom, fehérrépa és zsázsa magokat egy úgynevezett holdi növénytermesztő kamrában fogják tárolni, amelyben tíz napra elegendő levegőt biztosítanak. A NASA szakemberi szerint a levegő elegendő lesz ahhoz, hogy a magok öt napig csírázzanak és növekedjenek.
Az űrkutatási hivatal kutatói abban reménykednek, hogy a növénytermesztési program eredményei segíteni fognak abban, hogy az űrben szolgálatot teljesítő asztronauták a jövőben maguk állítsák elő élelmüket. A misszió 2015-ben indulna a Google Lunar X Prize versenyen induló Moon Express nevű cég projekt részeként
A tervek szerint a csíráztatáshoz természetes napfényt használnának és a magok tápanyagokkal teli szűrőpapírokon nevelkednének. A NASA úgy véli, a holdi növénytermesztés segíthet kiértékelni az égitest felszínének alkalmasságát a földi értelemben vett élet támogatására.