LélektárEzt üzenik az angyalok 2019 június hónapjára

Ezt üzenik az angyalok 2019 június hónapjára

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Ezt a hónapot a víz energiája jellemzi, ugyanakkor az érzelmek széles palettáját fogjuk átélni. Igyekezzünk ne beleélni magunkat egyes dolgokba, mert hamar rá kell jönnünk, hogy nem rendelkeznek valós alappal. Ha mégis megtesszük, csalódások érhetnek bennünket, de mi magunk is okozhatunk csalódást mások számára.

Egy olyan időszak elé nézünk, amelyben meg kell találnunk az egyensúlyt érzelmi téren, és próbáljunk meg nem elveszni az apró, lényegtelen dolgok között. Igyekezzünk ápolni a társas kapcsolatokat, vegyünk részt különböző eseményeken, mert ezek feltöltenek bennünket energiával. Ha egy keresztelőn veszünk részt, magunkba szívhatjuk az ártatlanság és a tisztaság energiáját, egy esküvő pedig boldogsággal tölt fel bennünket is.

Mivel az érzelmek túláradnak ebben az időszakban bennünk, igyekezzünk ne hozni fontos döntéseket, mert ezek helyes meghozatalához inkább a józan észre van szükség.

Mihály Arkangyal arra figyelmeztet bennünket, hogy legyünk mindig körültekintőek döntéseink meghozatala során, és csak akkor hozzuk meg őket, ha már minden apró kis részlet birtokában vagyunk. Ebben a hónapban az angyali üzenet hatására hagyjuk a maga medrében folyni az eseményeket, de mindig figyeljünk a megérzéseinkre és az égi jelekre.

Ebben az időszakban több folyamat is lezárul, sőt egyesek nem várt eredményt hoznak számunkra. Ugyancsak most kell megtanulnunk azt, hogy mikor kell visszahúzódnunk a háttérbe, helyet adva ily módon az isteni gondviselésnek. Ha ezt sikerül megtennünk, átélhetjük a biztonság, sikerélmény, az elégedettség, és a hála érzését. A másik fontos dolog, hogy igyekezzünk ráeszmélni arra, mi is a mi dolgunk, küldetésünk ezen a Földön, ezért igyekezzünk minél több felelősséget és elkötelezettséget vállalni, melyeket aztán szenvedéllyel valósítsunk meg.

A hónap első felében, azaz június 9-ig, arra érzünk késztetést, hogy ne elégedjünk meg a kevéssel. Szükségét érezzük majd, hogy kifejezzük önmagunkat, hogy elmondhassuk gondolatainkat, hogy olyan dolgokat tegyünk, melyek a lelki békénket szolgálják. Mert végre elegünk lesz a szerepjátékokból, és nem szeretnénk mások lenni, csak önmagunk. Ebben érezni fogjuk az égiek segítségét, és végre jól érezhetjük magunkat a bőrünkben. Szívünk tele lesz a hála, és a szeret energiájával.

A hónap közepén, azaz június 10 és 22 között, hullámzóak lesznek a mindennapjaink. Rengeteg érzelem kerül a felszínre, de ugyanakkor sok hazugság is, melyeket másoknak vagy önmagunknak mondtunk. Vigyázzunk ebben az időszakban minden féle kölcsönre, beruházásra, és csak a teljes adatok ismeretében tegyük meg ezeket. Minden tettünk előtt vegyünk egy mély levegőt, gondoljuk jól át a tényeket és csak ezt követően döntsünk. Sebezhetőbbek leszünk ebben az időszakban, de mindez a javunkat szolgálja és megerősít bennünket.

A hónap utolsó felében, azaz június 23-tól 30-ig, a szerelem rezgése, energiája, megvéd bennünket mindentől. Olyan személyek kerülnek az életünkbe, akik nagy hatással lesznek ránk, és egy bimbózó szerelem kialakulása sem kizárt. Ebben az időszakban a nagyfokú kreativitás fog jellemezni bennünket, és nyitottá válunk az angyali gondviselés, és a spiritualitás irányában.

Mindezek fényében, a június hónap gazdaggá tesz bennünket lelkiekben, és megtanít figyelni bennünket önmagunkra. Megtisztulunk a hazugságoktól, a téves meggyőződésektől és a különböző szerepektől, eltölt bennünket a szeretet energiája, és spirituális fejlődésünket egy új szintre emeljük.

Forrás: Delia Muresan/Fordítás: Filantropikum.com (A fordítás Delia Muresan engedélyével készült)

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Aktuális kedvencek



    Ez is tetszeni fog

    Kapcsolódó cikkek