Ez a három kislány minden évben találkozik, hogy egy közös fotót készítsen annak örömére, és emlékére, hogy sikerült leszámolniuk a rettegett kórral, a rákkal.
Négy évvel ezelőtt készült róluk az első fotó, akkor Rylie 3, Rheann 6, és Ainsley pedig 4 éves volt.
2014 májusában Christy Gooder és Lora Scantling eddigi pályafutásuk legmeghatóbb, és legkülönlegesebb képét készítették el. A három szuperhős lány mosolyogva, de karba tett kézzel, dacolva támogatja egymást a rák elleni küzdelemben.
Az akkori kép csukott szemmel készült, majd később Scantling olyan képet is készített, melyen a lányok egészségesen, boldogan, nyitott szemmel pózolnak. Ezzel szimbolizálva, hogy a harcot nem adták fel, hiszen bármi sikerülhet, amit nagyon szeretnénk! A nyitott szem a jövőbe vetett hitet jelképezi!
A lányok azóta sok mindenen átestek, Rylie legyőzte a veserákot, Ainsley a leukémiát, és Rheann az agydaganattal küzdött meg. Sajnos, úgy tűnik, hogy a kezelés következtében Rheann hajhagymái teljesen kiégtek, így soha nem fog visszanőni a haja.
A rákos kislányokról készült képek fotótűzként terjedtek a világhálón, több ezer embernek adva erőt.
https://www.youtube.com/watch?v=sZDp1GORE2I