A május, ami a tavasz utolsó szakaszát jelenti, kreatív energiákat, dinamizmust, produktivitást, ugyanakkor anyagi ész szellemi beteljesülést hoz magával. Tudd meg, milyen izgalmakat tartogat azoknak a sorsa, akik az év ötödik hónapjában születtek.
A május 1. és 10. között születettek sorsa
Az ebben az időszakban születettek sorsát bátorság jellemzi, hiszen a legkalandosabb emberek közé tartoznak.
Szeretik az életet, mindig jókedvűek, elszántak, kitartóak és mindig elérik céljaikat. Már nagyon fiatalon világos célokat tűznek ki az életben, amelyeket aztán követnek és el is érnek. Azok, akik ebben az időszakban születtek, nem félnek a kudarctól, és nem várnak a tökéletes pillanatra a cselekvéssel. Számukra a jelen pillanat a legalkalmasabb a cselekvésre. Nem hajlamosak a halogatásra, és nem vesznek el túlságosan a részletekben.
Ami az elszántság, a kitartás és a bátorság mellett még inkább segíti őket abban, hogy elérjék a siker csúcsát az, hogy tudják, milyen döntéseket kell hozniuk az életben. Mindig megtalálják a számukra legkönnyebb utat, hogy növeljék a munkájuk hatékonyságát, ugyanakkor marad elég idejük arra is, hogy élvezzék az életet, és mindazt, amit ez nyújtani tud a számukra.
A május 1. és 10. között születettek kreativitást, de empátiát és jó kommunikációs készségeket is kapnak a csillagoktól. Tudják, hogy fejezzék ki a gondolataikat, hogy építsenek kapcsolatokat a körülöttük lévőkkel, és hogy őrizzék meg azokat, barátságos emberek, akik bárhol is járnak a világban, mindenhol új ismeretségekre tesznek szert.
Ha már itt tartunk, szenvedélyesen szeretnek utazni és a természetben lenni, olyankor szabadulnak fel a leginkább, és töltődnek fel energiával, amikor a szabadban lehetnek, gyönyörködhetnek a levelekben, a vízben, és mezítláb járhatnak a fűben.
Ami a kapcsolatokat illeti, a május 1. és 10. között születettek elkötelezettek és hűségesek azok iránt, akiket szeretnek, odafigyelnek mások szükségleteire és sebezhetőségére, és igyekeznek a legjobb, legmegfelelőbb légkört biztosítani számukra, amelyben szabadon fejlődhetnek.
Ezek az emberek nagyon optimisták, tele vannak energiával, és nem adják fel egykönnyen. Eltökéltek, hogy követik az álmaikat és elérik a céljaikat, függetlenül attól, hogy milyen akadályok gördülnek az útjukba. Ezért gyakran képesek legyőzni bármilyen kihívást, és eljutni oda, ahová szeretnének.
A május 11. és 20. között születettek sorsa
Ezek az emberek híresek intelligenciájukról és arról a képességükről, hogy a legnehezebb problémákra is képesek gyors és egyszerű megoldásokat találni. Szlalomoznak a lehetőségek közt, és mindig tudják, hogy hozzák ki a legjobbat abból, amit az élet kínál nekik.
Szeretik élni az életüket, és élvezik az új élményeket: mindig azon vannak, hogy kipróbáljanak valami újat, és olyan helyekre jussanak el, ahol azelőtt soha nem jártak. Szeretnek utazni, új emberekkel megismerkedni, kapcsolatokat teremteni, és általában aktív társasági életet élnek.
Mivel ennyire szeretnek gondtalanul élni, nem éppen a legelőrelátóbb emberek, és a megtakarításokra sem fektetnek túl nagy hangsúlyt. Számukra a jelen az, ami igazán fontos, mivel a jövő bizonytalan és kiszámíthatatlan, ezért nem érdemes túl sokat aggódni miatta.
A május 11. és 20. között születettek természetes vezetői képességekkel rendelkeznek. Ezek nem feltétlenül a szervezőkészségükből erednek, hanem inkább a kapcsolatok erejéből, amelyeket ki tudnak építeni. Bárhová mennek, magabiztosságot sugároznak, bizonyítják rátermettségüket, és mivel annyi ismeretséggel rendelkeznek, mindig őket ajánlják vezető pozíciókba, mások helyett, akik talán visszafogottabbak. Expanzív, robbanékony természetük van, és mindig tele vannak energiával. Dinamikusan és lelkesen közelítenek a kihívásokhoz, mindig fáradhatatlannak tűnnek, és ritkán alakítanak ki igazi rutint az életükben.
Gyakran elérik a siker csúcsát, és tudják, hogy válasszák ki azokat a dolgokat az életben, amik megfelelnek nekik.
Ráadásul ezek az emberek természetes módon képesek megbirkózni a stresszel és a nyomással, és a körülményektől függetlenül képesek továbblépni. Nyitottak a változásokra, és tudják, hogyan használják ki az élet kínálta lehetőségeket a maguk javára.
A személyes kapcsolatokban hűséges és odaadó emberek, akik törődnek az otthonukkal, áldozatokat hoznak azért, hogy minden működjön, és aktívan részt vesznek a kapcsolataik minőségének javításában.
De ha valaki mélyen megsérti vagy megbántja őket, annak nem bocsátanak meg; nem tűrik a hazugságot, a csalást vagy azt, ha valaki csalódást okoz nekik.
A május 21. és 31. között születettek sorsa
Az ebben az időszakban születettek éles elmével rendelkeznek, és hihetetlenül ambiciózusak. Nagyon eltökélten követik céljaikat, és nem félnek merész, nagyszabású célokat kitűzni maguk elé. Eltökélten követik elhatározásaikat, és tudják, hogy kell egészséges határokat felállítani a körülöttük lévőkkel való kapcsolataikban.
Ugyanakkor nagyon is tisztában vannak a saját értékeikkel, és nem fogadják el, ha nem ennek megfelelően bánnak velük. Időnként túlságosan igényesnek, fellengzősnek tűnhetnek, de ez csak azért van, mert fokozottan figyelnek arra, hogy építik fel az életüket.
Szeretnek folyamatosan új dolgokat tanulni, olvasni, de művészi adottságaik is vannak. Akár új művészeti irányzatokat is kialakíthatnak, de megbecsült kritikusok is válhatnak belőlük.
Hajlamosak megfigyelni a részleteket, és nem fogadják el, hogy korlátozzák őket a szabadságukban. Kiterjedt személyes térrel rendelkeznek, ezért a párkapcsolatokban, bármennyire is elkötelezettek, szükségük van a szabadságra és az elfogadásra, hogy a saját elképzeléseik szerint élhessenek.
Különleges bátorságukról és az élet adta lehetőségek megragadásának képességéről ismertek. Számukra a nehézségek kihívást jelentenek, és úgy érzik, csak úgy juthatnak előre az életben, ha lemondanak a kényelemről és vállalják a kockázatokat.
Ami a karrierjüket illeti, több területen is megállhatják a helyüket, ezért előfordulhat, hogy két, különböző munkakörben is tevékenykednek. Az egyik az absztrakt területekhez, matematikához, fizikához kapcsolódhat, a másik pedig a kreatív, művészeti területekhez.
Ezek az emberek a kommunikációban is nagyon nyitottak, és nagyon jól kifejezik gondolataikat és ötleteiket. Olyan emberek, akik mindig az álmaikat követik, és hajlandóak megtenni az elérésükhöz szükséges erőfeszítéseket.