A jó alvás az egészség egyik alapeleme. Talán a legfontosabb tényezője a rendszeresség, ezután következik az ideális körülmények és a jó, kényelmes fekhely. Alvás alatt fokozódik a sejtosztódás, a sejtelhalás üteme mérséklődik, ezért a kevés és rendszertelen alvás súlyosan befolyásolhatja az egészségi állapotot, az alvásmegvonás pedig halálhoz vezethet.
Ezek ellenére sokan nem tartják fontosnak a rendszeres, rutinos alvást, pedig számos betegség kialakulása a rendszertelen alvásnak, az alváshiánynak is köszönhető. Az alvásigény az életkor előrehaladtával csökken. Lássuk milyen egészségügyi problémákat okozhat az, ha 7 óránál kevesebbet alszunk éjszaka:
– 7 óránál kevesebb alvás pszichológiai zavarokat eredményez
– 6 óránál kevesebb alvás szívbetegségekhez és mellrákhoz vezet
– 5 óránál kevesebb alvás pedig cukorbetegséget, légzési nehézséget okozhat, és szexuális zavarokhoz vezethet
A National Sleep Foundation közleménye szerint a tizenévesek alvásigénye napi 9 óra, a felnőtteké 7-9 óra. A felnőtteknek 7-9 óra, a tinédzsereknek 8,5-9,5 óra, míg a gyermekeknek 10-11 óra alvás javasolt éjszaka.