A következő videóban Dr. Axe elmondja, hogy miért érdemes beszerezni, és rendszeresen fogyasztania kurkumát, ha egészségesek szeretnénk maradni öreg korunkra is.
A fűszernövény csodatévő hatása a kurkuminnak köszönhető. Dr. Axe elmondása szerint eddig több mint 6 ezer klinikai vizsgálat támasztja alá azt, hogy a kurkuma a leghatásosabb gyógynövény a világon. Azért ez nem semmi!
A kurkumát már több mint 5 ezer éve használják, főként a távol-keleti országokban, Indiában, Kínában. És az is figyelemreméltó dolog, hogy a kurkuma ma már bizonyítottan 20 különböző szintetikus orvosságnál is hatásosabb. Ez a kurkuminnak köszönhető, ami egy nagyon erős gyulladáscsökkentő aktív hatóanyag, ami még csillapítja a fájdalmat is.
Jót tesz azoknak, akiket krónikus ízületi és izomfájdalmak kínoznak, de akiknek bajuk van a vércukorszintjükkel, azok is fogyasszák bátran a kurkumát, mert nagyon sok antioxidáns van benne, amelyek kiegyenlítik a vércukorszintet. A kurkumának antibakteriális hatása is van, így ha mézes arcpakolást készítünk, megelőzhetjük a pattanások kialakulását. Csak hagyjuk magunkon 5 percig a kencét, majd utána öblítsük le.
Ugyanakkor remekül méregteleníti a szervezetet, főleg a máj munkáját segíti elő, ez is a sok antioxidánsnak köszönhető, és jót tesz a sejtek működésnek.
Meg kell említeni még azt, hogy tisztítja a vérereket, eltávolítja a lerakódásokat, így segít csökkenteni a koleszterinszintet, és ezáltal a magas vérnyomást.
Szóval használjuk bátran a kurkumát, hiszen ezzel rengeteget teszünk az egészségünk megőrzéséért!