Az ingvasalás nem számít a könnyű műveletek közé, ezért sokan nem is próbálkoznak vele, vagy ha mégis, akkor szánják-bánják, amiért gyerekkorukban nem figyeltek jobban, amikor a szülő, nagyszülő erre próbálta tanítani őket.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
Szerencsére nincs minden veszve, az alábbi videóban alaposan elmagyarázzák a fortélyokat. A tökéletes vasaláshoz követni kell a textil bizonyos sorrendjét, hogy ne dolgozzunk feleslegesen és sima, ráncmentes inget kapjunk.
Miután kiválasztottuk az anyagnak megfelelő hőmérsékletet először az ing hátát vasaljuk belülről. Ezután az első oldal, majd a bal- és jobboldal következik. Vigyázzunk a gombokra és óvatosan haladjunk akkor is, ha gőzvasalót használunk.
Ezután következnek az ingujjak, amelyek esetében kreatívkodhatunk abban a tekintetben, hogy élet vasalunk vagy sem. Ezután a mandzsetta van hátra, itt vigyázzunk, hogy ne vasaljunk élet.
Utoljára a gallér marad, amit belülről kell vasalni, és fontos, hogy nagy figyelmet szenteljünk a végeknek.