Ha eddig hidegrázást kaptunk a tűzhely kitakarításától, hiszen talán ez a leggusztustalanabb konyhai terület, amelyet időnként tisztává kell varázsolni, akkor most itt van egy nagyon hasznos, két lépésből álló környezetkímélő módszer, és a végeredmény egy csillogó-villogó sütő.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
Szükség lesz:
– egy törülközőre, vagy törlőkendőre
– kisebb tálra
– ecetre
– vízre
– szórófejes flakonra
– szódabikarbónára
Szedjük ki a tartórácsokat, majd az edénybe tegyünk egy pár evőkanál szódabikarbónát és annyi vizet adjunk hozzá, amíg pasztaszerű állaga nem lesz. Ezt gyakorlatilag a súrolószerként fogjuk használni.
Ezután ezzel a pasztaszerű szódabikarbónás krémmel alaposan kenjük be az egész sütőt, amíg a fehéres keverék a zsíros szennyeződés hatására barnás színűvé válik. Hagyjuk így éjszakára, hogy a szódabikarbóna kifejthesse áldásos, tisztító hatását.
Másnap egy nedves, nem használatos törülközővel, vagy törlőkendővel sikáljuk le a szódabikarbónás réteget, amennyire csak tudjuk.
Vegyük elő a szórófejes flakont és töltsünk bele ecetet, majd ezzel fújjuk be a tűzhelyet. A törlőkendővel ezután alaposan töröljük ki a sütőt. Tegyük vissza a tartórácsokat, és kapcsoljuk be a tűzet 15–20 percre, amíg az egész szépen kiszárad.
Ugyanez a módszer alkalmazható a zsíros, poros ablakokra is. A szódabikarbónás pasztát fel kell vinni, majd 30 percig kell hagyni, hogy kifejtse hatását, ezután ecetes törlőkendővel, majd újságpapírral töröljük le.