Régen a nagy gondolkodókat, ma már szinte mindenkit az érdekel, hogy mi az élet, létezésünk értelme, hogyan lehetünk igazán boldogok.
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
Lehet, hogy nem annyira nehéz kideríteni az élet értelmét, mint amennyire hinnénk. Lehet, hogy saját magunk kreáljuk a sok problémát, ahelyett, hogy megbecsülnénk az életet és hálásak lennénk mindenért, amink van.
Egyszer egy bölcs azt mondta: “Három fontos dolog van a világon, amitől az életünk függ.”
Lássuk mely három dologról beszélt ez a bölcs ember!
3 dolog, amit sosem tudsz visszacsinálni: az időt, a kimondott szavakat, és az éppen akkor adódó lehetőségeket;
3 dolog, amit soha nem lenne szabad elveszítened: a becsületed, a reményt és a békére való hajlandóságot;
3 dolog, ami a legfontosabb az életben: a hit, a szeretet és a bizalom;
3 dolog, ami állandó kell legyen: a szerencse, az erő, a jólét;
3 dolog, ami egy emberre jellemző kell legyen: a megvalósításai, az őszintesége és a hivatása;
3 dolog, ami tönkretehet egy embert: a harag, a büszkeség és az alkohol.;
3 dolog, amit a legnehezebb kimondani: bocsáss meg, segíts, szeretlek;
Most már tudod, hogy mely hármas aranyszabálynak kell megfelelned ahhoz, hogy boldog és kiegyensúlyozott légy.
És ha már az élet értelméről volt szó, a Cornell Egyetem professzora, Karl Pillemer 1500, 70 éven felüli embert kérdezett meg arról, hogy szerintük melyik az az 5 tanács, amit adnának az utánuk következő generációknak, amely a boldog életet nagyban meghatározná.
Pillemer a kutatás után könyvet is írt “30 Lessons for Living: Tried and True Advice from the Wisest Americans” címmel, amiben 5 fontos alapelvet is megfogalmazott.
1. Nem szabad elfelejteni, hogy az élet rövid
A megkérdezettek zöme, arra a kérdésre, hogy mi volt az eddigi életükben a legfontosabb tanulság, azt felelték, hogy az élet túl hamar eltelt, és még annyi dolgot ki akartak volna próbálni.
2. Csináld azt, amit igazán szeretsz
A megkérdezett idősek azt mondták, hogy az életben az a legfontosabb, hogy azt tedd, ami a legnagyobb boldogságot okozza. Nem számít, hogy mennyi pénzt keresel, ha nem szereted a munkád egyetlen centet sem ér meg, kínszenvedés lesz az egész. Csináld azt, amit szeretsz, mégha azért kevesebb pénz is jár, mint amennyit elvárnál.
3. Bánj úgy a testeddel, mintha 100 éven át szükséged lenne rá
Vigyázz az egészségedre, a tested épségére, mert sokkal fontosabb, mint azt gondolnád. Hiába vesszük igénybe a modern orvostudományt, ha szenvedünk. Hiába élünk 100 éves korunkig, ha a hátralevő idő kínszenvedéssel és betegséggel telik.
4. Nem kell fölöslegesen aggódni
Az idős személyek szerint nem érdemes fölösleges aggódásra pazarolni az időt. Az életben azt kell csinálni, amit a legjobban szeretnél, ennek köszönhetően semmit nem fogsz megbánni idős korodban.
5. Őrizd meg a boldogságodat még a nehezebb időszakokban is
Minden pillanatban vedd észre az örömteli pillanatot, a szépet, a jót, mert az ott van még a legkegyetlenebb időszakokban is.