KuriózumEsküvői hagyományok - Zsidó esküvő

Esküvői hagyományok – Zsidó esküvő

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket Facebook Messengeren, a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Cikksorozatunk folytatódik második résszel, azaz a zsidó vallás esküvői szokásainak tömör megvillantásával.

Fotó: jewishweddingnetwork.com

A zsidó esküvői hagyományokból kaphattunk egy kis ízelítőt a Hegedűs a háztetőn című darabból, keresztényként még így is jócskán keveset tudunk róla.

Hagyományőrző nép lévén ritka az, amikor nem két zsidó vallású esküszik, sokszor szóba sem jöhet náluk más nézetekhez tartozó. Amennyiben az egyik nem zsidó, akkor általában át kell térnie a zsidó hitvilágára (hasonlatos a hagyományos katolikus valláshoz).

Az esküvő napján a pár böjtöl, a ceremóniáig pedig nem is láthatják egymást. A szertartás elején a halotti ruhába öltöztetett vőlegény lehajtja a menyasszony fátylát, ezzel jelezvén, hogy az oltalmába veszi őt. Ezután mindketten isznak a megáldott borból, majd felhúzzák egymás kezére a gyűrűt és azt mondják: „Eljegyezlek téged Izrael és Mózes törvénye szerint”. Még a ceremónia előtt a rabbi felolvassa nekik a ketubát, ami egy arámi nyelven írt szent irat, ami a házaspár jogait tartalmazza. Ez egyfajta házasságlevél, amit kérésre ma már saját nyelven is felolvashatnak.

A szertartás végén elmondják a hét áldást, utána a menyasszonyról lekerülhet a fátyol. A vőlegénynek utolsó lépésként egy értékes poharat el kell törnie, melyet általában puha kendőbe csomagolnak, és az a szerepe, hogy emlékeztesse a párt arra, hogy nem csak jó dolgok történhetnek az életben. Ezzel a momentummal maga az esküvő lezárul, utána pedig kezdetét veszi a lakodalom és a tánc, ahol a vendégek a friss házasokat székkel együtt a magasba emelik, és ott táncoltatják őket.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Aktuális kedvencek



    Ez is tetszeni fog

    Kapcsolódó cikkek