KuriózumEsküvői hagyományok – Hindu esküvő

Esküvői hagyományok – Hindu esküvő

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket Facebook Messengeren, a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Ahány vallás, annyi esküvői szokás! A keresztény szertartások állnak közel hozzánk, de érdemes csupán érdekességképen megismerkednünk a hindu, zsidó, iszlám, illetve buddhista szokásokkal is.

A hindu esküvő

Régebben a szülők választották ki gyermekük házastársát, ahogy azt a tradicionális szokások megkívánták, viszont ahogy egyre inkább beáramlik oda is a nyugati kultúra, már előfordul, hogy igaz szerelemből (vagy nevezzük szabad akaratnak?) ejtik meg a házasságot.

A hagyomány szerint minden esetben a nőnek kell kezdeményeznie a frigyet, melynek szervezésével egy közvetítő személyt szokás megbízni, felkérni, aki leggyakrabban a két család közös barátja. Gyakran horoszkópot is készítettnek a felek, hogy lássák, mennyire illenek össze, és ha esetleg nem jókat írnak, az esküvőt olykor le is fújják.

Fotó: weddingguideasia.com

Maga a ceremónia általában a menyasszony otthonában zajlik, ahová az esküvő reggelén a vőlegény lovas felvonulással érkezik. A szertartást a brahmana (szellemi vezető a hinduknál) vezeti, aki kedvező mantrákat, imákat énekel, miközben a pár törökülésben egymás mellé helyezkedik. Összetartozásuk szimbólumaként hátul a ruhájukat összekötik, utána a lány apja a vőlegény kezét a menyasszonyéba helyezi, majd úgy is egymáshoz láncolják őket.

A hitvesi eskü az áldozati tűz előtt történik, ahol fogadalmakat tesznek egymásnak, hogy támogatni fogják a másikat minden helyzetben, szeretni fogják a gyerekeiket és egészséges életet biztosítanak majd a családnak. Mindeközben rizst, illetve tisztított vajat dobnak a lángokba.

A szertartás végeztével a vőlegény piros pöttyöt (bindit) fest párja homlokára, melyet mindig viselnie kell, majd a szülők megáldják rózsavízzel az ifjú párt. Az egész ceremónia akár több napot is igénybe vehet, ezért a hinduknál nincs nászéjszaka, mivel az ünneplés után a házastársak együtt lepihennek.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Aktuális kedvencek



    Ez is tetszeni fog

    Kapcsolódó cikkek