Bár naponta talán sokszor sétálunk el a bíborkasvirág előtt, csak éppen azt nem tudjuk, hogy ő az a bizonyos echinacea, melynek kivonatát talán már többször megvásároltuk a gyógynövényboltban.

Egy ideje nálunk is hódít az óriásira nőtt rózsaszínes, kúpos virág parkok, sétányok díszeként. Az észak-amerikai prériken őshonos gyógynövény hamar közkedvelt lett a hódítók körében is. Mostanság egyre több kiskertben jelent meg dísznövényként, szeretjük, hiszen nem csak, hogy szép, hanem évelő is, így következő évben is díszíti udvarunkat a sokszor fél métert is elérő növény.
Ismerjük meg, miért fontos egészségünk szempontjából.
Szinte nincsen olyan család, főleg ahol gyerekek is vannak, hogy a hidegebb, téli időszakban ne lenne a gyógyszeres ládikában egy-két üveg echinacea csepp. Hiszen a növényből készült kivonatnak magas antivirális és antibakteriális hatása van, beindítja a betegségeket kivédő interferon termelést a szervezetben.
Megfázáskor, köhögéskor gargarizáló teát készíthetünk belőle. Kúraszerűen alkalmazva akkor is jót tesz, ha különben semmilyen betegségünk nincsen csak egy stresszesebb időszakon mentünk át.
A legyengült immunrendszerrel csodákra képes az echinacea: napi háromszor oldjunk fel húsz cseppet egy pohár vízben. Ne nyeljük le egyből, tartsuk a szánkban, amíg csak tudjuk, hiszen a száj nyálkahártyáján keresztül sokkal hamarabb feloldódik.
Bizonyos kutatások szerint német orvosok azt mutatták ki, hogy echinacea kivonat kemoterápiás szerekkel kombinálva, hatékony javulást eredményezett a vastagbélrák kezelésében. Előrehaladott betegek életét hosszabbították meg így pár hónappal. Pozitív eredményeket mutattak fel a májrák esetében is.
Tartsuk szinten immunrendszerünket, hogy könnyebben el tudjuk kerülni a betegségeket, hiszen egyre közelebb kerülünk a borongós, hideg ősz végi napokhoz.