Ez a sziromhintő kislány olyan stílusosan vonult be a templomba, hogy a te szíved is elolvad tőle!
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
Nincs esküvő sziromhintő kislányok nélkül, ezért már biztosan mindnyájan láttunk olyan kis virághintőt, aki sírdogált, kiabált, vagy akár bohóckodott a szertartás ideje alatt, de ez a kislány messzemenően felülír mindent, olyan édes! Ugyanis cseppet sem hagyományos módon vonult végig a templomon, hanem nagyon stílusosan egy tologatható kisautón. Szerencsére a násznép valamelyik tagjának sikerült időben rögzítenie ezt a szívmelengető pillanatot.
Az ilyen virág- vagy sziromhintő kislányoknak már régi idők óta fontos szerepük van a házasságkötési szertartásokon. Például a középkor idején ezekre a kislányokra fokhagymafűzért aggattak azzal a céllal, hogy a gonosz szellemeket távol tartsák a szertartástól. Napjainkra szerencsére csupán az illatos virágszirmok dobálása és a násznép megmosolyogtatása maradt a feladatuk.
Ezt már láttad? A nagyapa nem lehetett ott unokája esküvőjén, ezért telefonon gratulált. Mindenki sírt a meghatódottságtól!
Vitathatatlan, hogy ez a kis tünemény feledhetetlen pillanatokat szerzett az ünneplőknek, az alábbiakban te is megtekintheted az aranyos jelenetet: