Volodomir Zelenskij ukrán elnök a pénteki Fehér Házban tett látogatásán egy hosszú ujjú, háromgombos pólóinget viselt az ukrán divattervező, Gasanova Damirli férfi ruhakollekciójából, valamint egy ugyanehhez a kollekcióhoz tartozó nadrágot. Az ukrán államfő által viselt ruhadarabok a tervező szerint azóta rendkívül népszerűvé váltak az interneten, de komoly vita tárgyát is képezték.
Elvira Gasanova tervező egy interjúban elmondta, hogy soha nem gondolta volna, hogy egyik kreációja geopolitikai kérdéssé válik – írja a WWD.com.
„Természetesen soha nem gondoltam volna ezt. Én csak egy olyan tervező akartam lenni, aki különleges ruhákat vagy öltönyöket készít” – mondta.
A tervező Zelenskij számára elkészített egy egyedi változatot, amelyen a háromágú szigony, az Ukrajna által 1991 februárjában elfogadott heraldikai szimbólum szerepel. A blúz ára 215 euró, azaz 85.000 forint, és Gasanova elárulta, hogy a hétvégén robbanásszerűen megnőttek a megrendelések az Egyesült Államokban erre a darabra. „Talán az emberek valami olyasmit akarnak, amit egy ukrán elnök visel egy történelmi pillanatban” – mondta.
J.D Vance alelnök, valamint a Real America’s Voice riportere, Brian Glen azonban kritizálta az ukrán vezető öltözékét, és tiszteletlenségnek nevezte azt, mivel nem egy hagyományos öltöny mellett döntött. Glen megkérdezte az ukrán elnöktől, miért nem hajlandó öltönyt viselni, ha egyáltalán van neki. Zelenskij erre azt felelte, hogy majd akkor fog öltönyt viselni, amikor a háború véget ér.
Trump erre nevetve megjegyezte, hogy szerinte az ukrán elnök „gyönyörűen van felöltözve.”
Gasanova azt mondta, tetszett neki, hogy Zelenszkijnek „sok érve volt” az öltözéke védelmében, és hangsúlyozta, hogy az ukrán elnök, akinek a ruhatára nagy része az ő kreációiból áll, 3 éve, a háború kezdete óta nem visel öltönyt az ukrán katonák iránti szolidaritás és tisztelet jeleként. „Ez a szabadságáért kiálló nemzet szellemének szimbóluma” – mondta a divattervező.
Gasanova dicsérte Zelenszkijt azért is, mert megmutatta Trumpnak és Vance–nek az orosz erők által fogságba ejtett ukrán katonák fotóit.
„Szerintem az elnökünk valóban hősiességéről tett tanúbizonyságot. Másoknak tényleg nehéz megérteni mindazt, amit mi láttunk. Nagyon büszke vagyok rá, mert Ukrajnán kívül mindenki csak a tévében vagy a közösségi médiában látja a háborút. De mi megéljük ezt a háborút. Nem csak beszélünk róla. Ezért csak az elnökünk beszélhet róla” – mondta Gasanova.
Az ukrán tervező Gigi Hadidnak, Rita Orának, Kim Kardashiannak és Ukrajna first ladyjének is készített már ruhákat. A háború alatt egy alkalommal át kellett költöztetnie a gyártóműhelyét, és az otthonát is lebombázták.
„Meg akarjuk érteni, mi történik és mi lesz holnap. Természetesen mindannyian azt szeretnénk, ha a háború véget érne. De ahogyan az elnökünk mondta, garanciákat kell nyújtani arra, hogy ez nem fog megismétlődni. Ezért éljük az életünket, adományokkal segítjük a hadseregünket, támogatjuk az elnökünket, és egyszerűen csak megpróbálunk jobb életet élni” – mondta Gasanova.