LélektárElsírta magát az apuka, amikor megtudta, 25 éves lányától kapott új vesét

Elsírta magát az apuka, amikor megtudta, 25 éves lányától kapott új vesét

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket Facebook Messengeren, a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Bármennyire is kerüljünk közel a halálhoz, szülőként egyikünk sem szeretné, ha ebben a harcban a gyerekeink is aktívan részt vállaljanak. Egy szülő szenvedhet, mindent képes elviselni, azt viszont már nem tudja kezelni, ha a gyermeke beteg, vagy esetleg a saját testével próbál segítséget nyújtani neki. Ösztönös reakció, hogy a gyermekeinket az életünk árán is meg akarjuk óvni mindentől.

Ezzel a Missouri államból származó John Ivanowski sem érzett másként. Vesedonor nélkül bármelyik percben meghalhatott, mégis megtiltotta az amúgy szervadományozásra alkalmas lányának, hogy közbeavatkozzon.

Ennek dacára Delayne Ivanowski, a 25 éves ápolónő 9 hónapig tervezte a dolgot, hogy odaadja az egyik veséjét az édesapjának, és végül meg is tette, teljesen titokban, egyébként John sosem fogadta volna ezt el tőle.

Elsírta magát az apuka, amikor megtudta, 25 éves lányától kapott új vesét
Fotó: Facebook

Az apánál két évvel ezelőtt diagnosztizálták az IgA nefropátia nevű vesebetegség egy formáját. Veseátültetésre volt szüksége, hogy felépülhessen. Azonnal kiderült, hogy Delayne alkalmas lenne neki szervet adományozni, John ezért kategorikusan kijelentette, nem akarja, hogy a lánya ezt megtegye érte.

Bár az apja semmilyen érv hatására nem volt hajlandó tágítani a döntésétől, a lánya titokban mégis elkezdte megszervezni a szervdonációt. Kilenc hónapig rejtegette John előtt a szándékát, miközben végigcsinálta a szükséges eljárásokat, mielőtt donorrá válhatott volna.

Az apa akkoriban dialízisre járt, és hetente háromszor kapott kezelést legalább három órán keresztül. Aggódott a lehetséges fizikai következmények miatt, amelyekkel a lánya szembesülhet, ha kiveszik az egyik veséjét, ezért esze ágában sem volt kockáztatni Delayne testi épségét különösen azután, hogy több mint 15 évvel ezelőtt a másik gyermekét rákban vesztette el.

Elsírta magát az apuka, amikor megtudta, 25 éves lányától kapott új vesét
Fotó: Facebook

Eredetileg 2022. október 30-ra tervezték a műtétet, mely véget vethetett volna John kálváriájának, de egy ostoba baleset miatt el kellett halasztani: a férfi leesett egy fáról, miközben egy szarvasetetőt akasztott fel, és megsérült.

A transzplantációs műtétet végül február 16-ra tették át, és ezúttal minden a tervek szerint zajlott. Az intézet, ahol a beavatkozást végezték, mindent megtett, hogy Delayne adományozását titokban tartsa. Másnap viszont, a sikeres műtét után, a lány besétált az apja kórtermébe, hálóköpenyben és infúzióra kötve, és meglepte őt az igazsággal.

Johnt élete második legnagyobb sokkja érte, alig tudott feleszmélni a tényektől. Azóta viszont már teljesen másképp látja a helyzetet, és a következőket nyilatkozta: „Nem változtatnék semmin. Sokkal jobban érzem magam”.

Delayne most a GoFundMe-n keresztül gyűjt pénzt, hogy segítsen kifizetni az orvosi számlákat, mivel a biztosításuk nem fedezi mindkét műtét költségeit.

Delayne Ivanowski önzetlen szeretete és nagylelkűsége igazán inspiráló. A története emlékeztet a szeretet erejére és arra, hogy milyen messzire képes elmenni valaki azért, hogy segítsen a szerettein.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Aktuális kedvencek



    Ez is tetszeni fog

    Kapcsolódó cikkek