Miért felejtettünk el fűben ülni és nem gondolni semmire? Ebből az érdekes írásból kiderül!
Az élet olyan mint egy nagy kirakós, sok apró kis darabból áll össze. És mi döntjük el, hogy a pozitív, vagy a negatív darabok fogják-e alkotni az életünket. Hogy szebb és teljesebb legyen a napunk, néha érdemes leülni a fűbe, leszakítani egy fűszálat, és figyelni, ahogy a fekete rigó élelem után kutat a zöld pázsiton. Ez a pár perc jár nekünk, mikor teljesen kikapcsolódunk, mikor eggyé válunk az Univerzummal.
Érezni lehet, ahogyan arcunkat megsimogatja a szél, azt súgva a fülünkbe, hogy ne aggódjunk a holnap miatt. Élvezzük a csendet, mint egy ősrégi templom falai között, ahol még a gondolatokat sem hallani. De közel van Isten és az őrangyalok, ott van a teremtés ereje a lóhere virágának rózsaszínjében, a madárdalban, a felhők puha párájában, a pillangók törékenységében…messze az emberi káosztól, hajszától.
Messze attól a világtól, amely elfeledtette velünk azt, hogy milyen csodálatos érzés a fűben ülni, ahol körülölel a béke, a harmónia, ahol kisimulnak az idegek, ahol eltűnik a stressz. Csak egyszer kell kipróbálni, hogy milyen a fűben ülni, utána minden porcikánkkal arra vágyunk majd, hogy megismételjünk ezt a semmihez sem hasonlítható élményt.
