Egy nekünk apróságnak tűnő dolog mások életét akár meg is változtathatja. A figyelmesség és a kedvesség szinte semmibe sem kerül, egy apró jócselekedettel valaki egész napját boldoggá tehetjük.
Egy Sierra Leone-i testvérpár, Jacob és Abraham már egészen kiskora óta gyermekotthonban lakott, mondhatni nekik ez volt a természetes életközegük, ott szokták meg, ott szerették. Mindezek ellenére nem telt úgy el nap, hogy ne ábrándoztak volna egy igazi otthonról, igazi családról.
Egyik nap, a gyermekotthon tíz éves születésnapján megismerkedtek Joe Walkerrel, aki örökre megváltoztatta az életüket. A férfi nagyon megszerette a testvéreket, sokat fociztak és olvastak együtt.

Később a két nyugat-afrikai testvér közben ideiglenesen nevelőszülőkhöz került. Nem sokkal később viszont az életük örökre megváltozott, hiszen Joe és felesége, úgy döntöttek, hogy örökbefogadják a testvéreket.
Joe és felesége egy tortával lepte meg Abrahamot az első közösen töltött születésnapján.
“Hihetetlenül boldog voltam. Ez volt az első születésnapi tortám, alig hittem a szememnek, amikor megláttam” – mesélte a hatodikos Abraham.
A születésnapról készült rövid felvételt a közösségi médiában több, mint 60 ezren lájkolták, és 800-an szóltak hozzá.
“Annyira aranyos. Hihetetlen, hogy mennyire hálás tud lenni egy olyan dologért, ami másnak természetes. Megkapta élete első tortáját a családja körében” – írta egy hozzászóló.