Ha édesszájúak vagyunk, de nincs időnk sok időt tölteni a konyhában, akkor ez számunkra a tuti recept, hiszen gyorsan elkészíthető, három alapanyagra lesz szükségünk, és természetesen finom is.
Szükséges hozzávalók:
– az üzletekben kapható fagyasztott leveles tészta
– egy fél csomag vaj
– fél bögre barna cukor
Elkészítés:
Először a feltekert leveles tésztát egyenesítsük ki egy tiszta vágódeszkán. A vajat vágjuk fel kockákra, majd tegyük be a mikróba 20 másodpercig, hogy felolvadjon. Ezután egy ecsettel kenjünk be az olvasztott vajjal a tésztalap egyik oldalát. Szórjuk meg gazdagon barna cukorral, majd óvatosan kezdjük feltekerni egyik felén a tésztát, ha eljutottunk a közepéig, a másik oldalról is indítsuk el a felhajtást, így két tekerést kapunk eredményül.
Következhet is a szeletelés, édes kis páros sütik születnek. Helyezzük rá ezeket egy sütőpapírral bélelt tepsibe, és mehetnek is az előmelegített, 180 fokra beállított sütőbe. Ha megbarnultak, készen is vannak. a barna cukros keveréket fahéjjal tehetjük gazdagabbá.