Egy távoli országban élt egy igen közkedvelt uralkodó, mivel mérhetetlenül kedves, bölcs és segítőkész volt, az egész népe rajongott érte. Mindenki megbízott benne, és készségesen engedelmeskedett a parancsainak. Csodálták és szerették, ajándékokkal halmozták el a tisztelet kifejezése jeléül.

Egyszer egy férfi egy igen különleges ajándékot adott a királynak, mégpedig két kis különleges fajtájú sólymot. Az uralkodó azonnal az udvarba hívatta a solymárt, hogy elkezdje a madarak kiképzését.

Teltek a napok, és a madarak elkezdtek nőni, azonban annak ellenére hogy testvérek voltak, mégis nagyon különböző mértékben fejlődtek. A solymár észrevette, hogy az egyikük igen félénk és sokkal gyengébb, mint a másik, ezért mindig a jobb falatokat adta neki.

A másik sólyom néha, amikor a ketrec ajtaja nyitva maradt a környéken szerezte be a táplálékát, már önállóan is gondoskodni tudott magáról. Így lett az egyik sólyom teljesen önálló, míg a másik állandóan várta, hogy a gondozó hozza a táplálékot. A legnagyobb különbség azonban mégis abban mutatkozott, hogy az egyikük megtanult repülni, míg a másik csak a ketrecben várta a gondoskodást, és eszébe sem jutott, hogy ő maga is megszerezhetné a táplálékot.

A solymár elmondta a királynak, hogy mi történt, és egy rendeletet adtak ki, hogy, aki megtanítja a sólymot repülni, az igen nagy jutalomba részesül.

A világ minden tájáról érkeztek szakértők, és mindenikük meg volt győződve róla, hogy a birtokában van a leghatékonyabb módszer, azonban a sólyom csak nem tudott megtanulni repülni. Különféle finom falatokkal próbálták csalogatni, más sólymokat hoztak, hogy háta követni fogja a példát, ha meglátja, hogyan kell repülni, de a sólyom nem mozdult ki a ketrecéből.

Egyik nap egy szegény ember érkezett a palotába, és nem tett más semmit csak leült, és figyelte a madarat. Így ült mellette, míg leszállt a nap. Másnap az ember arra kérte a királyt, nézzen ki az ablakon, és a király alig jutott lélegzethez, amikor meglátta, hogy a sólyom repül. A király megkérdezte az embert, hogy hogyan csinálta. Az ember azt válaszolta: “Könnyű volt uram, letörtem az ágat”.

Ez a zen történet is nagyon jó példa arra, hogy ahhoz, hogy sikeresek legyünk, ki kell használnunk az előttünk álló lehetőségeket. Sokszor úgy éljük le az életünk, hogy nem is próbáljuk a legjobbat kihozni magunkból, mert sokkal kényelmesebb a “ketrecen” belül maradni. Addig maradunk a komfortzónán belül, míg valaki “letöri” az ágat, és muszáj lesz repülni.

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.