BlogEgy óra az életünkből! Egy tanulságos történet a gyerekekről, szülőkről, de nem...

Egy óra az életünkből! Egy tanulságos történet a gyerekekről, szülőkről, de nem csak!

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket Facebook Messengeren, a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

A kisfiú csalódott volt, hogy édesapja nem volt jelen az iskolai ünnepélyen. De nem volt meglepve, mivel apja az utóbbi időben egyre többet dolgozott, és annak ellenére, hogy megígérte, hogy több időt fognak együtt tölteni, ez mégsem következett be.

apa-fia

Noha a kisfiú még csak 7 éves volt, azt már tudta, hogy nagyon sok ember jövője függ az apukájától, aki nem csak reggeltől estig, hanem sokszor még éjszaka, és hétvégente is dolgozott. Ennek ellenére nem tudta leplezni szomorúságát, mikor az iskolai díszteremben az édesapja nem jelent meg.

Egyik este a kisfiú vette a bátorságot, és bement apja dolgozójába, mert meg akarta kérdezni, hogy mennyi egy ügyvéd óradíja. A férfi kissé mérgesen és zavartan elmondta, hogy 25 ezer forint.

A kisfiú sírni kezdett.

– Húh, az sok pénz apa, kölcsön tudnál adni 10 ezret belőle?

– Szó sem lehet róla – mondta emelt hangon az apa. – Menj a szobádba, hagyj most békén, dolgoznom kell.

A beszélgetés óta 10 perc telt el. Az apában bűntudat ébredt, amiért ilyen gorombán beszélt a gyerekével, így úgy döntött, hogy szünetet tart, és inkább kicsit fiával foglalkozik.

– Kisfiam, sajnálom, hogy csúnyán beszéltem veled. Ha szükséged van pénzre, szívesen adok, csak mond meg, hogy mire kell – mondta az apa.

– Apa, tudom, hogy nagyon fontos és elfoglalt ember vagy. Eddig 15 ezer forintot sikerült spórolnom, és még szükségem lenne 10 ezerre, hogy együtt tölthessek veled egy órát. Pénteken ismét fellépésünk lesz a suliban, és szeretném, ha eljönnél, anyával együtt, egy óra az egész.

A gyerek szavai szíven ütötték az apát. Rájött arra, hogy a fiának nagyobb szüksége van rá, mint az ügyfeleinek. Átölelte gyermekét, és azt mondta: – Büszke vagyok rád, és senki sem tarthat vissza, hogy elmenjek a szereplésedre.”

A történet tanulsága: Ha nem teszünk rendet az életünkben, sokan megsérülhetnek, főleg a gyerekeink. Találjuk meg az egyensúlyt a munka, a szakma és a család között. Mert az életünk csak így lehet teljes.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Aktuális kedvencek



    Ez is tetszeni fog

    Kapcsolódó cikkek