Ők a hunzaiak, ahol úgy a fiatalok, mint az öregek is makkegészségesek, nem ismerik a civilizációs betegségeket, a rákról nem is hallottak. A Hunza-vidék Pakisztán legészakibb szegletében helyezkedik el, szomszédos országai Kína és Oroszország.
Az itt élő népcsoport nagyon magas és összesen hat hegylánc mentén, egy rendkívül gazdag és termékeny völgyben éli mindennapjait. A népesség száma 10 és 30 ezer közé tehető és mintegy kétezer évig teljes elszigeteltségben éltek, hiszen lakóhelyük szinte megközelíthetetlen. Nagyon keskeny ösvényeken lehet csak haladni, amelyet a sziklafalakon néhol csak egy fa tart, máshol pedig foghíjas pallókon lehet csak egyik helyről a másikra átkelni.
Dr. Robert McCarrison brit orvos, akit még a 20. század eleji megszálláskor küldtek Indiába azzal a céllal, hogy figyelje meg az ottaniak étkezési szokásait, kutatómunkája során fedezte fel a hunzaiakat, akiket 7 éven keresztül tanulmányozott, és megállapította, hogy semmiféle civilizációs betegség nem ismert a körükben, nincsenek orvosaik, sem kórházaik.
Senki nem szenved magas vérnyomástól, szívbetegségben, rákban, a nők nem ismerik a klimaxot és a férfiak még 90 éves korukban is képesek gyereknemzésre. A völgyben hatalmas sárgabarack ültetvények vannak, a gyümölcsöt megszárítják és nagy mennyiségben fogyasztják.
McCarrison a hunzaiak titkát abban látta, hogy az itt élők a barack mellett még nagyon sok zöldséget, gyümölcsöt, gabonaféléket, tejtermékeket fogyasztanak, de ezek 80 százalékát nyersen eszik meg, húst pedig nagyon keveset fogyasztanak.
Olyan, hogy cukor, vagy ételkiegészítők, szintetikus anyagok, nincsenek a hunzaiak konyhájában, de annál több van vadon termő bogyós gyümölcsből. A nők akár 15–20 évet is könnyedén letagadhatnak a korukból, a férfiak pedig napi 7–10 órát is a tűző napon tölthetnek, mégsem jelentkezik náluk semmilyen bőrbetegség. Ez azzal magyarázható, hogy a szervezetük nagy mennyiségben tartalmaz ásványi anyagokat és vitaminokat, amelyek még a káros ibolyántúli sugárzástól is megóvja őket.
