Egy tanulságos és megdöbbentő befejezéssel záródó történet két kisgyerektől, amit mindenkinek ismernie kellene.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről

Egy kisfiú és egy kislány együtt játszanak a közeli parkban. A kisfiúnak színes üveggömbökből álló gyűjteménye volt, a kislánynak pedig pár finom csokoládékocka volt becsomagolva, amit otthonról hozott.
A kislegény üzletet ajánlott a lánynak, mondván, hogy odaadja az összes üveggömbjét, cserébe a csokiért. A lány belement a vásárba. A fiú viszont még ezt megelőzően kiválasztotta a legszebb és legnagyobb üveggömböt, és elrejtette a zsebében. A lány viszont az összes csokiját odaadta.
Aznap este a kislány nyugodtan hajtotta álomra fejét, a kissrác viszont nem tudott aludni, mert folyamatosan azon járt az esze, hogy vajon a lány is eltett-e pár csokit magának, ahogyan ő járt el a legszebb üveggömbjével.
A történet morális tanulsága: ha nem adsz mindent bele egy kapcsolatba, akkor mindig is kételkedni fogsz a másik félben, hogy ő vajon mindenét neked adta-e. És ez nem csak a szerelmi kapcsolatokra igaz, hanem a családi-, rokoni- és munkaviszonyokra is.