Az első unoka érkezése hihetetlen boldogság, egy angliai nagymama izgatottan várta, hogy világra jöjjön kisunokája, azonban közben arra egyáltalán nem gondolt, hogy az orvosok a műtőben a lánya életéért küzdenek.
Szeptember 9-én világra jött Abbie Hallawell unokája, Parker John, de sajnos 17 éves lánya a szülés után agyhalál állapotba került.
Teegan Barnard 2019 szeptemberében egészséges fiúnak adott életet, de szülés közben komplikációk léptek fel, és az agya súlyosan károsodott az oxigénhiány következtében.
Abbie mindent megtesz azért, hogy az újszülött jó körülmények között nevelkedhessen, egész életében gondoskodik róla, és mesélni fog arról is, hogy az édesanyja mennyire szerette.
“Annyira izgatott volt, úgy várta a kis Parker megszületését. Ő lett volna a világ legjobb édesanyja. Bármit megtennék, hogy visszahozzam őt, nagyon szerettem, olyanok voltunk, mintha a legjobb barátnők vagy mintha testvérek lennénk” – mondta a nagymama.
Abbie gondoskodott róla, hogy Teegan élete utolsó perceiben a karjában tarthassa a kisfiát, és egy közös képet is készített róluk, ahol a gyerek, mint egy csodás kis angyal úgy mosolyog az édesanyjára. A 17 éves anyát egy hónapon keresztül mesterséges körülmények között tartották életben a kórházban, de már kezdetben szinte biztos volt, hogy nem fog felépülni.
“Teljesen összetört a szívem, szeretném visszakapni a lányom! Az egy hónap alatt, amikor csak lehetett mindig a lányom mellkasára fektettem a kis Parkert, hogy érezze az édesanyja közelségét. Ilyenkor mindig nagyon megnyugodott, és mosolygott” – mondta a nagymama.