Sokkoló felvételeken látható, amint a Delta Airlines egyik repülőgépe a hátára zuhanva landolt a torontói Pearson Nemzetközi Repülőtéren.
A Delta 4819-es járata, amely Minneapolisból tartott Torontóba, a közösségi médiában megosztott felvételek tanúsága szerint felborult a havas kifutópályán.
A CP24 értesülései szerint a mentőszolgálat megerősítette, hogy legalább nyolcan megsérültek, de halálos áldozatok nincsenek. Később 18 sérültről számoltak be a hatóságok, de megerősítették, hogy a balesetnek nincsenek halálos áldozatai.
Deborah Flint, a Toronto környéki repülőtereket üzemeltető társaság vezérigazgatója egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy mindenkit kimentettek a gépről, és bár többen megsérültek, senki nincs válságos állapotban.
Az incidenst még vizsgálják a hatóságok, és amíg a vizsgálatok tartanak, a repülőtér két kifutópályáját zárva tartják.
A jelenlegi információk alapján a gép landolás közben megbillent és megfordult, majd a hátán ért földet.


