Sir David Attenborough egy ideje feladta a vörös hús evést! Elismerését fejezte ki Greta Thunbergnek, az éghajlatváltozással kapcsolatos aktivitásáért!
Sir David Attenborough nem is emlékszik már pontosan arra, mikor evett utoljára vörös húst. A 93 éves természettudós egy ideje vegetáriánus életmódot folytat!
“Egyre többet és többet tehetsz, de a legjobb mottó mégis az, hogy ne pazarolj! Ne pazarold az elektromosságot, ne pazarold a papírt, ne pazarold az ételt! Éld úgy az életed, ahogy szeretnéd, csak ne pazarolj! Vigyázz a természeti világra, és a benne élő állatokra, növényekre is. Ez az ő bolygójuk is, nem csak a miénk!” – mondta Sir David Attenborough.
A Times-nek adott interjújában a 93 éves Attenborough, akinek a Seven Worlds, One Planet dokumentumfilm sorozatát a BBC közvetíti, elmondta, hogy vörös húst nem környezetvédelmi okokból nem fogyaszt, hanem egyszerűen csak nem akar többet enni.
“Nem vagyok szigorú vegetáriánus, vagyis halat például eszem. Nem tudom megmondani a pontos okát, hogy miért hagytam abba a húsevést, egyszerűen csak nem akartam többé enni. A világ változik, a barátaim körében és a családomban is egyre többen vannak, akik felhagytak a húsevéssel. Alapjában véve semmi baj nincs a húsevéssel, viszont szabályozni kellene, mert az állattartás súlyosan károsítja a környezetet” – mondta a tudós.
Sir David Attenborough nagy örömmel üdvözölte a 16 éves svéd diáklány, Greta Thungerg kezdeményezését a klímaváltozás ellen folytatott küzdelem érdekében. Attenborough elmondta, hogy örül annak, hogy a az éghajlatváltozásról szóló üzenet végre eljut a fiatalabb generációkhoz is.