A képen látható, Virginia államban élő 6 éves kislány szörnyű bőrfertőzést kapott, miután hazatért a strandról. A kislány édesanyja, Nicole Sullivan elmondta, hogy Bella ótvart kapott a fertőzött víztől, miután a Huntington Beach strandjáról hazatért.
A bőrfertőzést leginkább a 2–5 éves gyerekek szokták elkapni, nagyon ragályos, és nyáron gyakori betegség. Általában nem veszélyes, de némely esetekben vesebetegségeket idézhet elő.
Bella kipirosodott bőrrel jött ki a vízből, és fel is dagadt az arca.
Az édesanya azt gondolta, hogy szömörce támadta meg a lányát, be is kente Benadryl-al, de nem segített. Másnap a kislány mindkét szeme teljesen bedagadt, és már nem csak az arca, hanem a végtagjai is kezdtek dagadni. Azonnal orvoshoz szaladtak, ott kiderült, hogy azért vált ilyen súlyossá a helyzet, mert a kislány elvakarta a fertőzött bőrt, így az ótvart okozó baktérium bekerült a véráramban.
Az édesanya ezentúl igyekszik felhívni a többi szülő figyelmét, hogy ne engedjék fürdeni azokat a gyerekeket, akiknek nyílt seb van a testén, mert könnyen úgy járhatnak, mint Bella.