Sokszor az éléskamrában rejtőző termékek egy sor olyan területen is bevethetők, amire korábban nem is gondoltunk volna. A kókuszolaj és a kávé is inkább a gasztronómia, az ízek világához tartozik, nem pedig a szépségápolás jut ezekről az eszünkbe. Pedig nagyszerű arcpakolást is készíthetünk ebből a két alapanyagból.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
A finomra megőrölt kávé nagyszerűen eltávolítja az arcunkon felhalmozódott elhalt sejteket, és kiemeli az egészséges bőrréteget, így arcunk fiatalabbnak, csillogóbbnak, üdébbnek fog látszani, és még a ráncokat is eltünteti. Ugyanakkor eltávolítja a fekete mitesszereket, a mérgező anyagokat, a port. A kávéban pedig bőrvédő antioxidánsok is rejtőznek, ami szintén sokat segít, emellett serkenti a kollagén termelődését is.
A kókuszolaj azért csodás, mert puhává, selymessé varázsolja a bőrt, és még antibakteriális hatása is van, így a gyulladásokkal szemben is véd.
A házi krém elkészítéséhez szükségünk lesz egy evőkanál organikus kókuszolajra, és ugyannyi finomra őrült, szintén organikus kávéra.
Csak össze kell keverni a két alapanyagot és felvinni az arcra. A pakolással finoman dörzsöljük be a bőrünket, használjuk az ujjbegyeinket. Ha ez kész, pár percig még a maszkot hagyjuk magunkon, majd utána langyos vízzel mossuk le. Közbe vigyázzunk, hogy a krém ne kerüljön a szemünkbe. Egyszerű és olcsó szépségápolási praktika, tele jótékony, arcfiatalító hatással, amely nem tartalmaz semmilyen káros, vegyi adalékanyagot.