„A kártyák varászlatos módon mutatnak utat mindazoknak, akik erre nyitottak és kíváncsiak. Nem jóslás és jövendőmondás, amit nyújtanak, hanem célzott és gyakorlati útmutatók Önmagunkhoz, az Élethez az évezredes jelképek, szimbólumok, archetípusok által.” – állítja a mentális és lelki egészségben valamint integratív gyógymódokban jártas szakember, aki közel 10 éve tanulmányozza hobby szinten a cigánykártyát.

Filantrópikum.com kérésére először osztja meg elemzését nyilvánosan olvasóinkkal. Lássuk mire érdemes odafigyelnünk a 2021-es évben a cigánykártya szimbólumainak és a szakember értelmezésének a tükrében.

2021 Első negyedév

A központi lap a BETEGSÉG lapja. A 2020-as év tükrében ez a lap egyértelműen arra utal, hogy az életünkben a betegség tudat még mindig jelen lesz, függetlenül attól, hogy éppen milyen statisztikai adatok vagy hírek jönnek a médiából.

A BETEGSÉG lapját a GYERMEK és a SZERENCSÉTLENSÉG lapja fogja közre.

Az Újév reményteljes új dolgokkal kecsegtet, már van újszerű hatóanyag is a betegség megelőzésére és megfékezésére, az idő eldönti, hogy mennyire képes beváltani a hozzá fűzött reményeket az emberek nagytöbbségében. A gyermek fejlődik, növekedik, de hogy mivé válik az csak később derül ki.

A SZERENCSÉTLENSÉG lapja viszont mindig egy előre nem látható váratlan, negatív fordulatot, tragédiát sugallhat. A benne lévő tűz energia, a kiszolgáltatottság mintegy segélykiáltás az emberek részéről: Veszélyben érzem magam! Várjuk a Megmentőt! Érdemes elgondolkodni azon, hogy mit kell tennünk egyéni, családi, csoportos, társadalmi szinten ahhoz, hogy az esetleges baljós eseményeket elkerüljük.

Fontos felismerni azt, hogy mi magunk vagyunk azok, akik sorsunkat alakítjuk és választásaink döntéseink által hozunk létre élethelyzeteket. Ezért a megelőzésre, a tudatos döntésekre, az óvatosságra int ez a lapkombináció különösen a testi-lelki jólétünk, egészségünk kapcsán.

A GYERMEK archetípusa az új születése, de egyben a dolgok tovább örökítése is. A kérdés az, hogy mit szeretnénk tovább vinni a 2020-as évből a 2021-be? Mi az, amit az Új évben újszerűen szeretnénk csinálni? Gyerekcipőben járunk spirituális értelemben mindaddig, amíg nem ismerjük fel azt, hogy a félelem hogyan betegít meg, a negatív információk hogyan tartják fenn a betegségtudatunkat, illetve ameddig nem jövünk rá arra, hogy a teljes gyógyulás csak holisztikusan és integratív módon érhető el.

2021 második negyedév

A központi lap a LÁTOGATÁS lapja. Egyértelműen tavaszra várható hogy a korlátozások, megszorítások lazulhatnak, és újra fellélegezhetünk. A virtuális térből ismét a való világba léphetünk ki és megtapasztalhatjuk a személyes találkozások igazi értékét.

Míg a virtuális tér a kapcsolattartás egy gyors, hatékony, azonnali formája, mégis elveszi a kapcsolat igazi lényegét a személyes testközeli interakciót. Erre is utal a HAMISSÁG lapja, hogy sok kapcsolat csak illúzió, és csak a virtuális térben volt létjogosultsága.

Május-Június magasságában visszakaphatjuk annak a lehetőségét, hogy újra megölelhetjük távolban élő szeretteinket, érezhetjük a másik embert testközelből. Újra felfedezhetjük egy ölelés, egy kézfogás, egy simogatás ajándékát és energetikailag is könnyebben egymásra hangolódhatunk, együtt rezeghetünk majd. Előnyösebben tervezhetünk utazást, mindenképpen töltsünk több időt a természetben.

Az ÖRVENDEZÉS lapja tükrözi mindezt. Ez egy egyértelműen pozitív tavasz reményét adja. Lehetőség megújulásra, kibontakozásra, nevetésre, táncra, jó hangulatra közösségi szinten mindarra, amiben alig lehetett részünk a 2020-as évben.

Az ehhez vezető út azonban Áprilisban a HAMISSÁG lapján át vezet, ami leránthatja a leplet az egyéni, csoportos és társadalmi szinten keringő illúziókról, hamisságokról. Az illúzióvesztés mindig feszültséggel járhat, különösen ha ragaszkodunk hozzá. Ugyanakkor megkönnyebbülést is hozhat azoknak, akik hajlandóak felismerni azt, elengedni és teret adni az igazságnak.

2021 harmadik negyedév

A három lap a HALÁL, ÜZENET, LELKÉSZ egy igencsak intenzív periódust sejtetnek.

A Júliustól Szeptemberig tartó időszak olyan mélylélektani folyamatokról szólhat, amely minden emberi élet során előbb utóbb, mint életfeladat elkerülhetetlenül megjelenik. Az ezekkel való szembenézés most nemcsak egyéni, hanem csoportos és társadalmi szinten válhat közös feladattá. Az élet és a halál, a kezdet és a vég, az állandó és folyamatosan változó, a látható és láthatatlan, a helyes és helytelen kettősségeiben kell megtalálnunk azt, hogy kik is vagyunk mi valójában. Honnan jöttünk és hová tartunk, mi az életünk értelme.

A HALÁL a nagy transzformáció lapja. Amikor valami meghal, akkor valami új megszületik.

Elsősorban önismereti (lelki, spirituális) értelemben kell őszintének lennünk önmagunkkal és bátran szembenéznünk a legősibb és legmélyebb félelemmel, amely minden más félelem alapja. Ehhez bőven kapunk az Égiektől segítséget, információt, energiát elsősorban intuíció formájában (ezt erősíti az ÜZENET lapja). Ez a periódus teret adhat a gyászfeldolgozás elkezdésének. 2020 tükrében sok veszteséget tapasztalhattunk meg (szeretett személyek halála, anyagi veszteség, párkapcsolatok megszakadása, válás stb).

Az idő önmagában nem old meg semmit sem. (Erre fog majd utalni a következő negyedév is)

A harmadik negyedévben érdemes kimagasló figyelmet fordítani a testi egészség, de különösen a mentális és lelki-szellemi egészség megőrzésére! Ehhez ajánlott lehet akár szakember segítségét is igénybe venni, mint pl. pszichoterapeuták, holisztikus szemléletű pszichiáter szakorvosok, mentálhigiénés szakemberek, stresszkezelési szaktanácsadók. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg a szellemi segítséget nyújtó lelkészek, lelki vezetők, gyógyítók támogatásáról sem. Bátran fordulhatunk energetikai módszerek felé is (Meditáció, Ima, Reiki, Prána, stb).

2021-utolsó negyedév

Az utolsó negyedév központi üzenete a BÖLCSESSÉG. Megjelenik az érett bölcs férfi és nő archetípusa.

A férfi archetípusa magában hordozza a célzott konkrét terveket, a megoldásokat. Az erő és önerő kibontakozását és megnyilvánulását jelöli.

A női archetípus a szabad és végtelen lehetőségeket, az intuitív megoldásokat, a lelki erő és érzékenység megnyilvánulását jelképezi.

Az ÖZVEGYEK lapjai nem hiába társulnak az utolsó negyedévben. Arra hangolnak, hogy végre fedezzük fel magunkban az ERŐ és ÉRZÉKENYSÉG tökéletes egyensúlyát.

Ez az időszak a gyász lezárásának, az elfogadásnak az ideje. Ha sikerül ezt megtenni, akkor az élet egy magasabb nézőpontból és egy másabb paradigmában bontakozik ki előttünk.

Amennyiben sikerül ezt meglépni, akkor bölcsebben és tudatosabban kezelhetjük azokat a bosszúságokat, amelyek az év utolsó hónapjaiban megjelenhetnek. Az év zárólapja a BOSSZÚSÁG lapja, ami alárendeltséget, kiszolgáltatottságot, nem egyenrangú erőviszonyokat jelent. Előfordulhatnak társadalmi szinten ilyen jellegű intézkedések, határozatok. De ezekhez már nem rivalizációval, igazságkereséssel, ítélettel, hanem bölcsen tudunk viszonyulni.

Összefoglalásként láthatjuk, hogy a 2020-as évet jelölő 12 lapban egy folyamat bontakozik ki. Tele kihívásokkal, leckékkel, tapasztalatokkal, de mégis magában hordozva a fejlődés és a transzcendencia lehetőségét.

Emlékezzünk rá, hogy az első negyedévben „megszületett gyermek”, amely még akkor kiszolgáltatott, gyenge és kívülről várja a megváltást és a segítséget, a második negyedévben eljuthat oda, hogy megtalálja az emberi kapcsolatokban az örömet, aztán az Élet és Halál viszontagságos ösvényein át lelkileg megerősödhet, a veszteségeit feldolgozva már bölccsé válhat. Önállóan és bölcsebben nézhet majd szembe önmagával, másokkal, társadalommal és az Élet minden dolgával.

Kívánunk Áldott, egészségben, szeretetben sikerekben gazdag Új Évet!

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.