Közeledik a tavasz, így már tervezhetjük, hogy milyen virágokkal ültetjük tele a teraszunkat, kertünket. Ehhez természetesen cserepekre is szükségünk lesz, ami ha nem is drága, de az üzletekben kapható darabok már kissé unalmasak.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
A következő képek biztosan minden virágkedvelő embert le fognak nyűgözni, megtudhatjuk, miként kell frappáns, érdekes virágládát készíteni, amihez csak egy törülközőre, cementre és egy műanyag vödörre lesz szükség.
A dolog nagyon egyszerű. Keverjük össze a cementet, hogy megfelelő állaga legyen. Ezután fordítsuk le a vödröt, tegyük rá a törülközőt, és mehet rá a cementréteg. Itt az a fontos, hogy az vödör alja legyen simára lecementezve, mert különben a virágcserepünk fel fog dőlni.
Zseniális ötlet!