» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
Alapjában véve úgy képzelünk el egy csimpánzt, hogy békésen gyümölcsöket lopkod, vagy az utcáról vagy a dzsungelben nőtt fákról, pihenésképpen pedig heverésznek, kurkásznak, nőstények után kajtatnak, civakodnak meg hasonlók.
Talán nem mondok újat azzal, ha azt mondom, hogy a csimpánzok nem csupán növényi eredetű táplálékot fogyasztanak, de engem nemrégiben igencsak meglepett, amint egy David Attenborough természetfilmben épp erre fektették a hangsúlyt, és a természet öreg mentora, David Attenborough filmre vett csapatával egy izgalmas csimpánz-vadászatot, amint farkasokhoz illő módon vadásztak le több kisebb emlőst és madarat, majd közösen elfogyasztották. Nos, mindez még csak nem is a legfrissebb hír.
Ausztrál tudósoknak sikerült filmre venniük az állatvilág egy igencsak ritka pillanatát, ahol egy szőnyegcápa épp megharap egy nem túl ritkának számító bambuszcápát.
2011. augusztus 11.-én egy csoport turista hasonló esetről számolt be. Azt állították, hogy láttak egy szőnyegcápát, amint egy másik cápával a szájában úszott el mellettük a sekély vízben, de a tudós társadalom kimagyarázta az ügyet – valószínűleg ők sem hitték el.
A nemrég készült fotó immár tagadhatatlan, és tényként kezelendő, hogy nem csak az oroszlánok támadják egymást, de bizony a cápák is össze-össze zörrenek alkalom adttán, talán éppen nőstény bájjal átitatott sekély vizekben (ugye ez nekünk embereknek sem egy ismeretlen lehetőség).