Egyedül mi magunk állunk a saját jólétünk és boldogságunk útjába csupán azzal, hogy elfogadunk és magunkénak vallunk bizonyos elveket és nézőpontokat, amelyek valójában nem is képviselnek bennünket – ez nem egy újszerű találmány, hanem a Csomag, amit jóesetben a múltunkból, akár tudattalanul is magunkkal cipelünk. De nem kell ennek örökké így maradnia. Bármikor le tudjuk tenni ezt a batyut, és akár most is megváltoztathatjuk a dolgaink menetét.
Az alábbiakban három alapvető mudrára összpontosítunk, amely segít bevonzani a pénzt és a bőséget az életünkbe. Ez egy kézenfekvő és egyszerű módja a gondolkodásváltásnak. E mudrák mindegyike egy-egy istenséghez vagy energiához kapcsolódik, amely segít nekünk a jóléthez vezető utat megtalálni azáltal, hogy megújítja a pénz és az erőforrások áramlását az életünkben.
A spirituális hagyományokban és a jógagyakorlatokban a mudrák a kezünkkel vagy az ujjainkkal végzett szimbolikus gesztusok, amelyekkel befolyásoljuk az energia áramlását a testünkben, és egyensúlyt teremtünk az elme, a test és a lélek között. A „mudra” kifejezés a szanszkrit nyelvből származik, és jelentése „jel”, „gesztus” vagy „pecsét”. Számos kultúrában a mudrákat az életenergia (prána) becsatornázására használják, és arra ösztönzik a használót, hogy mélyebb kapcsolatba kerüljön önmagával és az univerzummal.
A mudrák ősi gyakorlatok, amelyek életünk különböző aspektusait érinthetik, beleértve az egészséget, a mentális állapotot, az érzelmi egyensúlyt és az anyagi sikert, jólétet. A jóléti mudrákat arra használjuk, hogy bőséget vonzzunk az életünkbe, megnyitva az energiacsatornákat, amelyek segítenek a pénz, a lehetőségek és a gazdagság manifesztálásában.
1. Kubera Mudra – mudra az anyagi jólétért és a pénzügyi sikerért

Ez egy erőteljes mudra, amely Kuberához, a gazdagság és az anyagi jólét hindu istenéhez kapcsolódik. Kuberát minden gazdagság őrzőjének tekintik, és a hindu hagyomány szerint ő az, aki a pénz, a gazdagság és a javak áramlását irányítja. Ennek fényében a Kubera Mudra nemcsak pénzt hoz, hanem a pénzügyi stabilitás és a folyamatos siker állapotát is megteremti. Gyakorlása nemcsak a jövedelem hirtelen növekedéséről szól, hanem a pénz és az erőforrások állandó, kiegyensúlyozott áramlásának kiépítéséről is.
A Kubera Mudra segíthet a pénzzel vagy az anyagi sikerrel kapcsolatos mentális blokkok feloldásában is. Ha úgy érezzük, hogy elzárkózunk a bőségtől, vagy félelmeink vannak a pénzforrásaink kezelésével kapcsolatban, ez a mudra segíthet megtisztítani ezeket a stagnáló energiákat. Ennek a mudrának a gyakorlásával megemeled a rezgésedet, hogy magadhoz vonzhasd a pénzt és a jólétet.
A Kubera Mudra amellett, hogy vonzza a pénzügyi lehetőségeket, serkenti a kreatív gondolkodást, és segít felismerni, kihasználni azokat a pénzügyi lehetőségeket, amelyeket korábban talán észre sem vettél. Gyakorlása hosszútávú anyagi biztonságot nyújt, illetve segít feloldani azokat a hiedelmeket és félelmeket, amelyek megakadályozhatják, hogy pénzügyileg sikeres legyél.
Így kell elvégezni: miután kényelmesen elhelyezkedtél egy csendes helyen, egyenes háttal, egyesítsd a hüvelyk-, a mutató- és a középső ujjad hegyét, létrehozva egy koncentrált energiapontot. A másik két ujjat (gyűrűsujj és kisujj) a tenyér belseje felé kell hajtani. A maximális hatás érdekében érdemes mindkét kezeddel megformálnod ezt a mudrát, majd csukd be a szemed, végy mély lélegzetet, és összpontosíts a pénzügyi vágyaidra. Vizualizáld, hogy a pénz és a bőség könnyedén érkezik hozzád, majd érezd őket úgy, mintha már a valóságod részei lennének.
Gyakorold naponta 5-15 percig, inkább reggel vagy egy fontos pénzügyi döntés előtt. Fontos, hogy mindig tiszta szándék vezéreljen, és pozitív lelkiállapotban, kétségektől és félelmektől mentesen gyakorold.
2. Padma Mudra (Lótusz Mudra) – mudra az isteni bőségre való megnyíláshoz

A Padma Mudra a tisztaságot, a lélek nyitottságát és a bőség isteni energiáival való kapcsolatot szimbolizálja. A lótuszvirág ihlette, amely a sárból nő ki, és szennyeződésektől mentesen emelkedik a fény felé. Ez a mudra a személyes fejlődést, az akadályok leküzdését és a belső átalakuláson keresztül a jólét elérését jelképezi. Szent mudrának tartják, amely segít eltávolítani a pozitív energia áramlását akadályozó blokkokat. Rendszeres gyakorlásával megnyitod a lelkedet az új lehetőségek, a pénzügyi siker és az érzelmi egyensúly előtt.
A Padma Mudra Lakshmi istennővel, a gazdagság, a jólét és a szerencse istenségével áll kapcsolatban. Lakshmit gyakran ábrázolják lótuszvirágon ülve, ami a lélek tisztaságát és a gazdagság minden formájának vonzására való képességet szimbolizálja. A Padma Mudrát ugyanakkor Saraswati, a bölcsesség és a tudás istennőjével is összefüggésbe hozzák – segíti a mentális tisztánlátást és a karrier sikerét.
A Padma Mudra vonzza a jólétet és a sikert, segít a vágyak manifesztálásában, aktiválja a szívcsakrát, amely elengedhetetlen a szeretet, a hála és a támogatás befogadásához az univerzumtól. Javítja az önbizalmat, csökkenti a stresszt és a szorongást, továbbá segít feloldani a traumákat és a fejlődést akadályozó blokkokat.
Így kell elvégezni: ülj kényelmesen egy csendes szobában, egyenes háttal, és közelítsd a két kezed egymáshoz úgy, hogy a tenyereid a csuklónál találkozzanak. A hüvelykujjak és a kisujjak hegyét enyhén érintsd össze. A másik három ujjad (mutató-, középső és gyűrűsujj) nyisd ki, mint egy virágzó lótusz szirmait. Csukd be a szemed, lélegezz mélyeket, és összpontosíts a megnyílás és a bőség befogadásának érzésére.
Gyakorold naponta 5-15 percig, lehetőleg reggel vagy este. Ahhoz, hogy fokozd az erejét, érdemes olyan mantrákat is társítanod hozzá, mint: „nyitott vagyok a jólét befogadására annak minden formájában”, „a bőség energiája szabadon áramlik az életemben” vagy „megérdemlem a gazdagságot, a szeretetet és a sikert”. Vizualizáld, ahogy a jólét aranyló fénye áramlik feléd, miközben gyakorolod a mudrát.
3. Ushas Mudra – mudra a bőségért és a pozitív energiáért

Az Ushas Mudra Ushas istennőhöz, a hajnal és a fény istennőjéhez kapcsolódik. Ő szimbolizálja az új kezdeteket, a hajnali fényt, amely reményt és tisztaságot hoz. Ennek a mudrának a gyakorlása az energiák megújításával és új távlatok megnyitásával társul a pénzügyi életedben. Segít összekapcsolódni a pozitív energiával, és kikövezi az utat az új pénzügyi kezdetekhez. Ennek a mudrának a gyakorlásával feltöltöd magad azzal az energiával, amely támogat téged abban, hogy új pénzügyi lehetőségeket teremts, és anyagi életedet virágzó valósággá alakítsd.
Az Ushas Mudra segít megtisztítani a stagnáló energiákat, lehetővé téve a bőség tisztább és gyorsabb áramlását az életedbe. Aktiválja a téged fenntartó életenergiát, és megnyitja az utat az új pénzügyi lehetőségek előtt. Segít terveket készíteni és új fejezetet írni a karrieredben vagy vállalkozásodban, kedvező körülményeket teremtve a jóléthez. Ha ezt a mudrát gyakorolod, megerősíted pozitív gondolkodásmódodat, hatására erőteljes energialöketet érzel, amely támogat téged a pénzügyi céljaid elérésében.
Így kell elvégezni: egy csendes helyen egyenes háttal, kényelmesen elhelyezkedve, mindkét kezeden hajlítsd be a középső, a gyűrűs és a kisujjadat úgy, hogy közel legyenek a tenyeredhez. A mutató- és hüvelykujj maradjon egyenes. Közelítsd a kezeid a mellkasod elé, majd érintsd össze a hüvelykujjaid, hogy azok egy egyenes vonalat formáljanak. Csukd be a szemed, koncentrálj, és vizualizáld a bőséget, ami most fog beáramlani az életedbe, illetve a pozitív energiát, ami minden egyes lélegzetvételen keresztül áramlik a testedben.
Ahhoz, hogy az Ushas Mudra kifejthesse hatását, teljesen nyitottnak kell lenned a felkínálkozó lehetőségekre, a változásra, amit ennek a mudrának az energiája hoz. Ha kitartóan gyakorlod, észre fogod venni, hogy a bőség egyre inkább elkezd beépülni az életedbe.