“Istentelenné lett a Világ” – borsózik a hátam csupán a kijelentés hallatán is, azonban el kell ismernünk, hogy jelenleg az Isten ellenességben a médiának, oktatásnak is szerep jut, ezáltal az emberiség és nagyrészt a fiatalok egyre távolabb jutnak a spirituális Isten élménytől.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
Mivel a legtöbb ember az Egyházzal azonosítja Istent, így ezeknek a tévedéseit, hibáit Isten számlájára írják. Ha nem az Egyház által, akkor hogyan találhatjuk meg az utat a Teremtőnk fele?
Isten maga a szeretet, boldogság, harmónia és béke. De lehet tudományos megfigyelésekkel, bizonyítékokkal eljutni ehhez a megtapasztaláshoz? A tudomány útja is egy út, amely viszont egy elméleti és megfigyeléseken alapuló módon, de eljuttathat egy magasabb intelligencia működésének a felismeréséhez.
Az igazi csoda viszont a személyes egyéni megtapasztalás, egy olyan élmény, amely épp attól hiteles, mert átéltük!
A következő 15 perces kisfilmben az aranymetszés arányossága (Isten keze nyoma), az anyag és tudat kapcsolata, testen kívüli élmények, egyéni megtapasztalás, közös vallási motívumok, karmikus utalások által vezet rá a szerző egy magasabb intelligencia létének a bizonyosságához.
Szerinted boldogabb ember az Istenhívő és boldogtalanabb az, aki ateista? Ha körülnézel, a hétköznapi életben az emberek között látsz ebben igazságot?
http://www.youtube.com/watch?v=k47ithiqAmU