Éves rendszerességgel szervezik meg Hollandiában, Zundert városában a világ legnagyobb volumenű virágfesztiváljaként számon tartott rendezvényt, melyről idén sem maradtak el a méretben hatalmasnak számító alkotások.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről

Leggyakoribb alapanyagok a vas, acéldrót, papírmasé, krepp papír és természetesen rengeteg dália. A 20 ezres lélekszámú városka évente képes meglepni a világot attrakciójával. A felkészülés természetesen hónapokkal előzi meg az eseményt, amit minden szeptember első vasárnapján tartanak.
A hollandul Bloemencorso-nak nevezett esemény rendkívül fontos a helyi közösség számára. Már május-június folyamán készülnek egyedi alkotásaikkal, és nem ritkán egész családok mutatják be munkájukat, harmonikusan együtt dolgozva rajta hónapokig. A csapatmunkát jellegzetesen sörözéssel fejelik meg a résztvevők, és persze nem kis szerepe van ennek a dáridóban is.

A fesztivál ideje alatt Zundert város teljesen felfordul, évente pedig nagyjából 50 ezer résztvevőt, bámészkodót várnak és csábítanak ide a szorgos hollandok.
“Ez nem csupán egy fesztivál, hanem ez a város közösségi életének a szíves is. Hónapokig csak egyetlen dologra koncentrálunk, és ez a saját alkotásunk, amit aztán a tömeg előtt is bemutatunk. Ilyenkor az egész család összesereglik, együtt dolgozunk, sörözünk és barbeque-t sütünk. Mi így búcsúztatjuk a nyarat” – mondta a tavalyi nyertes.
