A szerelem nem ismer határokat! A nővér, aki beleszeretett abba a tengerészgyalogosba, aki megmentette az életét!
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
Heather Kruger fiatal, életvidám nő, aki egészségügyi asszisztensként élte az életét Chicagóban. De egyik nap váratlan hírt kapott: az orvosai közölték, hogy súlyos májbetegségben szenved, és ha rövidesen valaki nem segít, akkor meg is halhat.
A család és a barátok is megpróbáltak segíteni, de egyikőjüknél sem volt egyezés. Heather tehát nehéz helyzetbe került, az élete kilátástalanná vált, amíg egy nap azonban egy idegen katona nem sietett a megmentésére.
A leszerelt tengerészgyalogos, Chris Dempsey tudomására jutott, hogy egy lánynak segítségre van szüksége, így elment a kórházba, hogy kivizsgálják. és az orvosok megdöbbenésére találtak a leletek, tehát a férfi szervet adományozhatott Heathernek.
A történet itt még nem ér véget, ugyanis a donor és a páciens között szerelem szövődött, és ma már férj és feleségként élik az életüket, boldogabban, mint eddig valaha.