Az ősz beköszöntével egyre több falevél hever a kertünkben, a házunk előtt. A legtöbb falevél a szemétben végzi, vagy elégetik, ám jó tudni, hogy léteznek praktikus felhasználásai módjai is a lehullott leveleknek.
1. Alakítsunk kis utakat a kertben: a legegyszerűbb módszer a levelek felhasználásának. Nincs egyéb dolgunk, mint apró kővel szórjuk meg az általunk elképzelt nyomvonalat, vagy deszkákat helyezünk le, és máris kész az út.
2. Készítsünk talajtakarót: a száraz levelek kiváló alapanyagul szolgálnak a szerves talajtakarónak. Az ilyen talajtakaró megakadályozza a gyomosodást és visszatartja a nedvességet, lebomlás után pedig javítja a talaj minőségét. Fontos, hogy a leveleket felaprózzuk, mivel a nagyobb csomók, vagy a nagyobb levelek elzárhatják a víz útját. Valamint figyeljünk arra is, hogy a takaró vastagsága ne haladja meg a néhány centimétert, így jobban tud lélegezni a talaj.
3. Keverjük össze földdel a leveleket: a virágoskert földjét összekeverhetjük falevelekkel, amelyek lebomláskor szerves anyaggal és tápanyagokkal gazdagítják a talajt. Habár a száraz levelek nitrogént termelnek, a szakemberek azt javasolják, hogy a levelekhez adjunk műtrágyát is, segítve így a lebomlási folyamatot.
4. Gazdagítja a komposztot: ha tekintélyes mennyiségű komposzttal rendelkezünk, száraz levelek hozzáadásával gazdagíthatjuk azt. A leveleket előtte ajánlott felaprózni, mivel a teljes nagyságú levelek nehezebben bomlanak le.
5. Táplálja a gyepet: a lebomlott falevelek hasznosak lehetnek a gyep számára. Vigyázzunk azonban, hogy a vékony réteg levelet ne hagyjuk egész télen a gyepen, mivel az eredmény várakozásainkkal ellentétes lehet. A túl sok levél kiegészülve a hótakaróval megfojthatja a gyepet
6. Díszek Halloween alkalmából: miért költenénk pénzt a dekorációra, ha tele van a kert száraz levéllel? Az alkotásoknak csak a fantázia szabhat határt, bátran használjunk papírt, kartont, szalagokat és egyéb kiegészítőket.