A „modernkori Nostradamus”, Athos Salomé szerint Elon Musk technológiai fejlesztései akaratlanul is hidat építhetnek az idegen civilizációkkal való kommunikációhoz.
A Neuralink nevű cég, amelyet Musk alapított az agy-számítógép interfészek kutatására, idén februárban sikeresen beültette első emberi agyi chipjét. Salomé azonban úgy véli, hogy ez a technológia messzebbre vezethet, mint azt bárki gondolná.
A Neuralink célja, hogy a bénult emberek számára új lehetőségeket teremtsen, például a gondolataik segítségével irányítsanak eszközöket. Salomé szerint azonban ez a fejlesztés akaratlanul is összekapcsolhat minket az idegen intelligenciákkal.

„Ha elemezzük Carl Jung kollektív tudattalanról szóló elképzeléseit vagy a kvantumelmélet bizonyos aspektusait, a Neuralink hídként működhet a megváltozott érzékelési állapotok felé” – mondta.
„Ez izgalmas kérdéseket vet fel: lehetséges-e hozzáférni az akasha feljegyzésekhez, nem lokális emlékekhez vagy akár olyan intelligenciákhoz, amelyek meghaladják a mi dimenziónkat?” – tette hozzá. Szerinte Musk fejlesztése egy eszközzé válhat, amely lehetővé teszi az emberi elme számára, hogy kapcsolatba lépjen más civilizációkkal vagy idegen intelligenciákkal.
Salomé elmélete szerint egyes fejlett civilizációk telepatikus módon, vagy a jelenlegi tudomány számára még ismeretlen technológiai eszközökkel kommunikálhatnak.
„Ha a Neuralink lehetővé teszi az emberi elme számára, hogy szélesebb információs hálózatokhoz kapcsolódjon, akkor valóban készülhetünk a földönkívüli intelligenciákkal való kapcsolatfelvételre?” – teszi fel a kérdést.
A Daily Star szerint, ha ez az elmélet igaz, az teljesen új távlatokat nyithat az emberi kommunikációban. Az is felmerül, milyen hatással lehetne egy ilyen fejlesztés a mindennapi életre – akár arra is, hogy egy átlagember gondolatai elérhessék egy másik galaxis értelmes lényeit.

Salomé nemcsak Musk és a földönkívüli kapcsolatok lehetőségét kutatja, hanem a brit királyi családdal kapcsolatban is tett előrejelzéseket. Korábban azt állította, hogy figyelmeztetni próbálta III. Károly királyt egészségügyi problémáira és a monarchia lehetséges összeomlására. Szerinte Katalin hercegné szerepe is jelentősen megváltozhat 2025-ben, ami befolyásolhatja a királyi család dinamikáját.
Salomé úgy véli, hogy Károly király egészségi állapota komoly hatással lehet az Egyesült Királyság politikai és kulturális életére.
„Ha az uralkodó állapota romlik, az felgyorsíthatja az utódlási folyamatot, és Vilmos herceg szerepe még hangsúlyosabbá válhat a brit monarchiában” – állítja. A király esetleges halála nemzeti gyászidőszakot eredményezne, amely befolyásolhatná az ország belső és nemzetközi ügyeit is.
Salomé azt mondja, hogy spirituális, tudományos és intuitív módszereket használ jóslataihoz, és „kivételes pontossággal előre tudja jelezni a globális eseményeket”. Vajon tényleg így van? Az idő majd eldönti.