Egy egyedülálló apa egy olyan Down-szindrómás babát fogadott örökbe, akit addig 20 család elutasított! Ő mégis azt mondja: Büszke vagyok rá, hogy az apja lehetek!”

Az egyedülálló férfi egy Down-szindrómás babát fogadott örökbe, akit 20 család utasított vissza

2017-ben egy 41 éves olasz férfi egy pár hetes kislányt fogadott örökbe, Albát. A folyamat nem volt túl egyszerű, mivel Luca Trapanese homoszexuális és egyedülálló férfi, Alba pedig Down-szindrómás. Trapanese-t azzal hívták fel az örökbefogadási ügynökségtől, hogy találtak egy újszülött kislányt, akit addig már 20 család utasított vissza.

Trapanese ekkor úgy döntött, hogy ő lesz az, aki nem fordít hátat, és hazaviszi a kis Albát. „Amikor először tartottam a karomban, hihetetlen boldogság árasztott el, rögtön úgy éreztem, hogy ő a lányom” – emlékezett vissza a férfi.

A nápolyi férfi egy olyan területen él, ahol az örökbefogadási politika rendkívül szigorú. „Már az elején felvilágosítottak, hogy csak betegséggel, súlyos fogyatékkal élő vagy viselkedési zavarokkal küzdő gyermeket vehetek örökbe” – magyarázta.

Trapanese mindössze 14 éves volt, amikor elveszítette a legjobb barátját, aki rákos betegségben halt meg. Éppen ezért tudta, és könnyebben át tudta érezni egy fogyatékkal élő személyek helyzetét.

„14 éves voltam, amikor megtudtam, hogy a legjobb barátom végstádiumú rákos beteg. Eldöntöttem, hogy soha nem hagyom magára. Jártam vele a kezelésekre, ott ültem mellette a kórházban, segítettem a házi feladatok megoldásában. Mindig ott voltam, mikor szüksége volt rám. A szüleink dolgozni jártak, így legtöbbször ketten voltunk, mellette maradtam a fájdalmas időszakban a végsőkig. Diego halálakor mélyen tudatában voltam annak, hogy mit jelent együtt élni egy betegséggel. Ezért kezdtem el önkénteskedni egy nápolyi gyülekezetnél, hogy segítsek a súlyosan beteg embereknek és a fogyatékkal élő gyerekeknek” – mondta Luca.

Trapanese mindig is szeretett volna családot alapítani, és bár élettársával szakítottak, végül 2017 elején egyedülálló apaként döntött az örökbefogadás mellett. Amikor megismerkedett Albával, tudta, hogy az élete hamarosan teljesen megváltozik.

„Amikor először tartottam Albát a karomban, tudtam, hogy készen állok arra, hogy az apja legyek. Hihetetlen kötelék van kettőnk között. Büszke vagyok arra, hogy az apja lehetek” – mesélte a férfi.

„Egyedülálló apának lenni nehéz, de vannak olyan barátaim, akiknek a párjuk egész nap dolgozik, és ők is egyedül küszködnek. Azt gondolom, hogy szülőnek lenni nem túl könnyű. Életem hátralevő részét azzal a gyerekkel fogom tölteni, akit szeretek, és sok csodálatos dolgot fogunk együtt csinálni” – fogalmazott Luca Trapanese.

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.