A kétgyermekes édesanya a Reddit-en osztotta meg vallomását, amiben elárulta, hogy nem szereti a kisebbik fiát, aki súlyos fogyatékossággal született, és úgy gondolja, a férje miatta halhatott meg. Részletesen beszámolt fia állapotáról és az ezzel kapcsolatos érzéseiről, és a felhasználók őszinte véleményét és tanácsát kérte, bár tudta, hogy sokan ítélkezni fognak felette.
A nő elmondta, hogy amióta a férje 3 évvel korábban meghalt, egyedül neveli két fiát, akik 12 és 7 évesek. A férje egy munkahelyi balesetben vesztette életét, legalábbis mindenki más így gondolja, de a nő szinte biztos benne, hogy nem így történt.
„Teljes mértékig biztos vagyok benne, hogy a kisebbik fiunk miatt lett öngyilkos, és senki sem tudja megváltoztatni a véleményemet” – írta, hozzátéve, hogy a férje soha nem követte volna el azt a hibát, ami a balesetet okozta, és szerinte végső kétségbeesésében vetett véget az életének.
A nő a bejegyzésben bevallotta, hogy nem szereti a kisebbik fiát, és úgy érzi, csak terhet jelent a számára, ezért nemrég úgy döntött, egy intézmény gondjaira bízza őt. Elmondta, hogy az orvosok már a terhesség alatt megállapították, hogy valami nincs rendben, és azt mondták, a fiú Down-szindrómával születik majd, de a szülők akkor úgy érezték, képesek szembenézni ezzel a kihívással.
Csakhogy amikor a fiuk megszületett, kiderült, hogy a helyzet sokkal súlyosabb annál, mint amire számítottak. A fiúnak nem Down-szindrómája volt, hanem egy másik, rendkívül ritka, a kromoszóma deléciók (törlődések) körébe tartozó genetikai rendellenessége. A deléció (vagy kiesés) egy olyan genetikai jelenség, amelynek során a kromoszóma egy darabja és az általa hordozott genetikai információ elvész. Ez rendkívül súlyos értelmi fogyatékossággal jár együtt.
Az édesanya elmagyarázta, hogy a fia „semmire sem képes” és lényegében nincs személyisége, öntudata sem. Szondán keresztül kapja a táplálékot, egész életében pelenkázni kell, a szemét sem tudja mozgatni, egyáltalán nem tud kommunikálni a külvilággal, és nem képes reagálni sem az érintésre, sem hangokra, sem fájdalomra.
„Nem ad ki hangokat, nem próbál kommunikálni. Csecsemőként sem sírt soha” – írta a nő, hozzátéve: „Nem arról van szó, hogy egy tökéletlen gyereket kaptam. Egyszerűen nem egy gyereket kaptam.” Az édesanya azt is hozzátette, hogy ha előre tudja, mennyire súlyos lesz a fia állapota, megszakította volna a terhességet.
Bevallotta, hogy nem szereti a kisebbik fiát, mert nincs személyisége. Ennek következtében soha nem alakult ki érzelmi kötődés, egyszerűen csak gondoskodott róla. Ráadásul úgy érezte, azzal, hogy mindig a kisebbik fia gondozására kellett figyelnie, elhanyagolta a nagyobbik fiát, akinek szüksége lett volna rá, különösen azután, hogy elveszítette az édesapját.
Miután egy alkalommal rajta kapta a 12 éves fiát, amint az öccsével kiabál dühében, csak még inkább meggyőződött arról, hogy a dolgok nem mehetnek így tovább.
„Miattad nincs anyám! Miattad nincs apám! Te vagy az oka, hogy nem hívhatom át a barátaimat! Miattad nem sportolhatok! Soha nem kértelek, és remélem, hogy meghalsz!” – kiabálta a nagyobbik fiú. A nő azonban nem állította meg, abban a reményben, hogy a kisebbik fia talán reagál valahogy, ez azonban nem történt meg.
Ezután az eset után hozta meg a döntést, hogy szakértő ápolók gondjaira bízza a kisebbik fiát, mivel úgy érezte, mindenkinek könnyebb lesz így. „Nem kell az otthonomban lennie. Nem tudja, és nem is érdekli, hogy hol van. Genetikailag az én fiam, de nem családtag” – írta. Azt is bevallotta, hogy megkönnyebbült és izgatottan várta, hogy elkezdhessenek nélküle élni, mert tudta, hogy az idősebbik fia boldogabb lehet így.
