Mint ahogyan februárban is, most is kapunk némi információt, megismerünk bizonyos embereket, meglátjuk, hogyan kapcsolódnak a dolgok egymáshoz, majd mindezt az információt az agyunk feldolgozza. Ennek alapján kijelenthetjük, hogy egy erős mentális energiával rendelkező hónap következik számunkra.
Mindenféle félelem fel fog merülni bennünk: De hogyan is lesz, ha? De mi is lesz, ha? Hogyan fogom mindezt kezelni? és így tovább. A különböző forgatókönyvek azonban virágkorukat fogják élni. Hajlamosak leszünk impulzív módon cselekedni, kijelentéseket tenni, amelyek nem igazak, de félelmeinkből származnak, ezért vigyázzunk, kinek mit mondunk majd. Mit tehetünk? Elsősorban legyünk őszinték önmagunkkal, ha kell, lépjünk hátra, és tekintsük át a helyzetet.
E hónap újabb leckéje a türelem. Tisztában kell lennünk, hogy az összes késleltetett terv, vagy dolgok, isteni céllal történnek, ezért ne érezzünk haragot. Szeretnénk, ha vágyaink már tegnap teljesültek volna, de minden nem történhet úgy, ahogyan mi akarjuk. De 2020-ban jó lenne feladni az irányítást. Minden megfog történni a megfelelő időben, ezért ne próbáljuk meg siettetni a dolgokat. Ez a hónap arra késztet bennünket, hogy elménk és gondolataink a legjobb barátaink legyenek. Még ha nem is tudunk bizonyos dolgokat megtenni, jó lenne olyan varázslatos megoldásokat találni, amellyel mindenki megbékélhet. És jó lenne, ha felismernénk korlátjainkat, őszinték lennénk önmagunkhoz, és szükség esetén segítséget kérnénk.
Mihály arkangyal azt mondja nekünk, hogy legyünk szelídek önmagunkkal. Nagy nyomás lesz rajtunk, és úgy tűnhet, hogy mindenki szeretne tőlünk valamit, és idegeink a pattanásig feszülnek. Mi vagyunk saját magunk legnagyobb „kritikusai”. Másoknak nem lehetnek olyan elvárásai felénk, melyeket mi magunk nem várunk el önmagunktól. Márciusban lehetőségünk van megszabadulni az elménk csapdáitól és alkalmunk lesz megtanulni a szelídséget. Megszabadulunk a bűntudatunktól. Mert amikor felismerjük, mit tudunk megtenni és mit nem, amikor bátorságunk lesz azt mondani, „nem tudom megcsinálni”, akkor nem fogunk csalódást okozni másoknak sem. Ily módon vállaljuk a választásainkat és bármit is teszünk, bármit is mondunk, tapintatosan, és okosan fogjuk megtenni.
Ugyanakkor márciusban egyértelmű határokat kell meghúznunk önmagunk számára, arra vonatkozóan, hogy mit akarunk, és mit nem tolerálunk. Tekintettel a várható csatákra, kifejezetten közölnünk kell a körülöttünk levőkkel az elvárásainkat. Fontos, hogy ebben a hónapban, de nemcsak márciusban, bizonyos szakemberekkel: terapeutákkal, pszichológusokkal, edzőkkel dolgozzunk, akik segítenek abban nekünk, hogy kibeszéljük magunkból a feszültségeket, anélkül, hogy a környezetünkben lévőket megsértenénk. Ne felejtsük el ismételni azt, hogy minden, ami nehéz volt, elmúlt, és élvezzük az életet, okokat keresve az örömre.
A hónap első felében, azaz március 11-ig, mintha mindenki tőlünk akarna valamit, de azt fontosabb tudunk, hogy mi mit akarunk. Nincs hova menekülni, itt az ideje a felelősségvállalásnak. Úgy tűnik, hogy „csapdába estünk”, és fel kell ismernünk önmagunk előtt, hogy itt az ideje a változtatásoknak, melyeket már nem tudunk elkerülni. Nincs ideje a pániknak, függetlenül attól, hogy mi történik, de eljött az ideje szembefordulásnak és az elfogadásnak. Ebben a pillanatban megértjük, hogy minden rendben van, kérjük, és megkapjuk a segítséget a helyzet megoldásához, mivel bátorságunk van a változások megtételére. Feladjuk az irányítást, van hitünk és úgy érezzük, hogy nem vagyunk egyedül.
A hónap második felében, azaz március 11-től március 23-ig, összpontosítanunk kell az új ötletekre, és perspektívákra, és jó lenne, ha mindegyik szeretetből fakadna, mert csak így hozhat eredményt. Ez az alkalmazkodás periódusa, egyensúlyt keresünk, és harmonizálunk mindazzal, ami életünkbe bekövetkezik. Meg kell tanulnunk segítséget kapni, saját utunkat kiválasztani, és példát mutatni a körülöttünk élőknek. Ösztönzőnek kell lennünk a körülöttünk élők, különösen a fiatalok számára, akiknek mentorra van szükségük és követendő példákra. Segítsük és támogassuk őket, időnkből adjunk azoknak a fiataloknak, akiknek márciusban szükségük lesz rá.
A hónap utolsó felében, azaz március 23-tól a hónap végéig, úgy érezzük, hogy végre a felszínre kerülünk, mivel tapasztalataink mostanra fognak beérni. Nincs más választásunk, mint hogy ebben a hónapban kilépjünk a komfort zónánkból, és lehetőséget vállaljunk önmagunkért, és az újra kezdésért. Igen, vannak új kezdetek is, amelyeket nem a múlt romjaira vagy a kudarcokra kell építenünk, de ezekkel a kezdetekkel esélyük van arra, hogy megtegyük azt, amiért a Földre születtünk.
Most valóban úgy érezzük, hogy kapcsolatba lépünk az igazsággal, és készen állunk távozni az álarcok világból. De nem mindenki lesz felkészülve az új „énünkre”, ezért jó lenne együtt dolgozni Mihály arkangyallal, hogy biztonságban maradhassunk, és bátorítást kapjunk a továbblépéshez. Tehát van egy mozgalmas márciusi hónapunk, amely folytatja az életünkben bekövetkező fontos változtatások sorozatát, nekünk pedig igyekeznünk kell a legjobb verzióhoz alkalmazkodni, és mind ahhoz, ami ezzel jár.
Forrás: Delia Muresan/Fordítás: Filantropikum.com (A fordítás Delia Muresan engedélyével készült)