Ha visszatekintünk az év első hónapjára, láthatjuk, hogy milyen szépen is simulnak egymásba a dolgaink: januárban lezártunk egy szakasz, helyet készítve a következő számára, februárban megnyitottuk szívünket az új kapcsolatok irányában, és márciusban készen állunk a cselekvésre, átértékelve a dolgainkat: hogy mi történik körülöttünk, mi nem működik, és mire van szükségünk igazán?
Sor kerülhet egyes előző döntéseink megbánására, bizonyos dolgokkal kapcsolatos csalódásokra. Ha az előző hónap a szerelem és a párkapcsolat jegyében telt, úgy márciusban inkább a baráti, és családi kapcsolatokra kerül a fő hangsúly.
Megtörténhet, hogy családtagjaink kritikával illetnek bennünket, és ez feszültségeket eredményezhet. Szembesülhetünk azzal a ténnyel, hogy egyes személyek, akikben mi maradéktalanul megbíztunk, és kiálltunk eddig mellettük, nem méltóak többet a bizalmunkra.
A családon belül igyekeznünk kell gyakorolni a megbocsátást és a hálát. Sok minden fogja követni egymást, néha úgy érezhetjük, hogy a hullámok keresztülcsapnak felettünk, arra azonban figyeljünk, hogy ne tegyünk olyan dolgokat, amelyeket a későbbiek során megbánhatunk.
Mihály arkangyal a következőket mondja: „Te hoztad létre ezt a helyzetet, ezért neked is helyrehoznod!” Ezen intés nyomán elindulva, igyekezzünk ne másra hárítani a felelősséget a történtekért. Ne ítélkezzünk mások felett, és ne gondoljuk, hogy csak a mi tetteink a helyesek. Lássuk be, hogy mi is sokszor hibáztunk, és okoztunk csalódást környezetünk számára.
Gondoljuk át tetteinket és végezzünk önvizsgálatot annak érdekében, hogy megérthessük, mit is kell másképp tennünk a jövőben. Ha ezt megtesszük, akkor akár a Főnix madár, képesek leszünk újjá születni, és tudni fogjuk mi a helyes irány számunkra. Összességében egy gazdag hónap vár ránk, melyben olyan ajándékokat kaphatunk meg, amelyekre már rég vártunk.
A hónap első felében, azaz március 11-ig, fontos lenne, hogy kapcsolatban álljunk az isteni gondviseléssel, kövessük megérzéseinket és ne hagyjuk befolyásolni magunkat a környezetünk által. Bármit teszünk, mindig lesznek olyanok, akik megkérdőjelezik döntéseinket és cselekedeteinket, ez azonban arra lesz jó számunkra, hogy megtudjuk, valóban szeretnénk-e megtenni azokat a bizonyos dolgokat. De ha befolyásolhatóak vagyunk, és nem bízunk eléggé önmagunkban, akkor hamar elveszhetünk az események forgatagában. Kellő önbizalommal viszont elérhetünk oda, ahová szeretnénk.
Az angyali üzenet számunkra az, hogy mindig legyen egy szent hely, ahol feltöltődhetünk a magunk csendességében, ahol megtalálhatjuk a belső békénket. Igyekezzünk ne erőltetni a dolgokat, engedjünk mindent a maga medrében áramlani, mert így juthatunk csak oda, ahol szükség van ránk.
A hónap második felében, azaz március 12-22 között meg kell tanulnunk rugalmasabbakká válni, mert azt tartja a mondás, hogy: „ha rugalmas vagy, kevésbé fogsz eltörni derékban!”
Megtörténhet, hogy úgy érezzük, nem értenek meg bennünket, de ezek ellenére igyekezzünk türelmesek maradni és ne veszítsük el a fejünket. Készítsünk egy listást a saját prioritásainkról, arról, hogy milyen változtatásokra lesz szükségünk a célok eléréséhez.
Sokszor át kell lépnünk majd a komfortzónánkat, néha azt érezve, hogy minden tettünk csak szélmalomharc, de ne adjuk fel, mert az eredmények rövid időn belül megmutatkoznak majd.
A hónap utolsó felében, azaz március 22-31 között, a környezetünk által irányunkban felállított „vizsgáinkra” kerül sor. Sok kapcsolatunkat kénytelenek leszünk átgondolni, de ne felejtsük felvállalni saját felelősségünket a dolgok alakulásában.
Lesznek olyan pillanatok, melyek bosszúságot, haragot, félelmet és szomorúságot fognak okozni számunkra, de ezeket igyekezzünk minél előbb tisztázni. Sebezhetőnek és néha megalázottnak érezhetjük magunkat, de ezek mind – mind a lelki fejlődésünket szolgálják hosszútávon, csak bizalommal és hittel haladjunk előre a kitűzött cél felé.
Forrás: Delia Muresan/Fordítás: Filantropikum.com (A fordítás Delia Muresan engedélyével készült)