A közhiedelemmel ellentétben az idősek mégsem alszanak rosszul, sőt az életkorral javul az alvásunk minősége – legalábbis erre jutottak 150 ezer ember kikérdezése alapján amerikai kutatók.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
A Sleep című szakfolyóiratban közzétett tanulmány szerint a nyolcvanas éveikben járó válaszadók értékelték a legjobbnak alvásuk minőségét, közülük panaszkodtak a legkevesebben alvászavarokra.
Felmérésükben összesen mintegy 150 ezer, véletlenszerűen kiválasztott felnőttet kérdeztek meg telefonon keresztül a Pennsylvaniai Egyetem kutatói. A válaszok alapján arra jutottak, hogy negyvenes éveikben némiképp romlik az emberek alvásminősége, ám a következő évtizedben már újra javul.
Kiderült, hogy az alvás minőségét az egészségi állapot erőteljesen befolyásolja, ám önmagában a magasabb életkor nem rontja – idézte a szakértőket a BBC hírportálja.
Forrás: MTI