A NASA nem kisebb kihívásra készül, mint a jövőben a kezébe venni a Föld sorsát abban az esetben, ha egy aszteroida becsapódás fenyegetné. Sokszor olvashatunk olyan híreket miszerint a Föld fele közeledik több aszteroida, illetve a Földhöz nagyon közel repültek el.
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
Szerencsére ezek a hírek csak kuriózumnak számítanak, de valóban számolni kell azzal a ténnyel is, hogy mi történne egy esetleges nagyobb aszteroida becsapódása esetén. Ha egy nagyméretű aszteroida becsapódna, akkor olyan mértékű károkat okozhatna, amely minden élőlény – beleértve az embert is – túlélését fenyegethetné.
Ennek margójára a NASA 2019-re tervezi az első aszteroida befogó akcióját. A tervek most készülnek és két lehetséges módszert dolgoznak ki. Vagy egy nagyobb aszteroida keringési útját igyekeznek majd megváltoztatni, vagy pedig egy kisebb aszteroida befogását tűzik ki célul. Az első erre kiszemelt alkalmas aszteroida mérte alig 10 méter.
https://www.youtube.com/watch?v=4WwJL25xVG8