LélektárAngyali üzenet 2019. november hónapjára: jelenések, felszabadulás és újrakezdés!

Angyali üzenet 2019. november hónapjára: jelenések, felszabadulás és újrakezdés!

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon és a Google Hírek-en!

Újra elérhető lesz számunkra a víz energiája, ezért itt lesz az ideje, hogy a felszínre törjünk. Vagyis az eddigi zavart állapotunkat felváltsa a felszínre kerülés, és ebben rendelkezésünkre áll majd minden szükséges erőforrás, csak legyünk figyelmesek és nyitottak. Ugyanis hajlamosak vagyunk azt mondani mindenre, hogy „Igen, ezt már tudom!”, és bár a szükséges információk alig felének vagyunk birtokában, úgy gondoljuk, hogy mindent megoldhatunk. Ezért először meg kell szereznünk minden információt, ahhoz, hogy a problémákat megoldjuk.

Fontos, hogy ne álljunk meg az utunk közepén. Ebben a hónapban mindannyiunk számára nagy lehetőségek rejlenek, de fontos, hogy ne tévesszenek meg bennünket olyan illúziók, melyek kisebbségi érzéssel tölthetnek el. Nagyon fontos, hogy a legjobbat adjuk magunkból, hogy felismerjük azt, amit még nem tudunk, és amire szükségünk van. Ily módon kihasználhatjuk ezeket a lehetőségeket, fejlődhetünk, és ezek a lehetőségek életünk egy másik szakaszába vihetnek bennünket.

Mihály arkangyal támogat bennünket abban, hogy „igen-t” mondjunk, hogy boldogok legyünk, és olyan döntéseket hozzunk, amelyek kivezetnek bennünket az eddigi homályból. Függetlenül attól, hogy milyen kihívásokkal kell szembeállnunk, igyekezzünk mindenben meglátni a pozitívumot.

Tehát mindent adott lesz számunkra, hogy elindulhassunk a helyes irányba, és a hónap vége fele bátorítást és ösztönzést is kapunk egy új projekt vagy kezdeményezés indítására, amelynek gondolata már hosszú ideje érlelődött bennünk. A hónap első felében azonban meg kell tisztítanunk úgy a magunk körül lévő teret, mint a lelkünket, meg kell bocsátanunk magunknak azt, hogy nem tettünk időben meg bizonyos dolgokat, vagy útját álltuk a kreativitásnak, és helyet kell adnunk az „új magoknak”, hogy növekedjenek és gyümölcsöt hozhassanak. Ebben a hónapban sok minden inspirál majd bennünket, de fontos, hogy ne feltételezzük, és ne higgyünk abban, hogy mindent tudunk, hanem ismerjük fel hiányosságainkat, és igyekezzünk pótolni azokat.

A hónap első felében, azaz 13-ig, úgy érezhetjük, hogy csapdába kerültünk. semmi nem akar sikerülni számunkra, csak kellemetlen meglepetésekben lesz részünk többnyire, és szinte kicsúszik lábunk alól a talaj. Ebben a helyzetben jó lesz, ha nem akarunk mindent saját ellenőrzésünk alatt tartani, hanem igyekezzünk megtanulni újraértékelni bizonyos helyzeteket és „kitakarítani” ott, ahol sok minden felgyűlt az idők során. Ennek az időszaknak a legérdekesebb aspektusa az, hogy valahol a lelkünk mélyén tudjuk, hogy valami nem működik, és mindezek ellenére kikényszerítünk bizonyos dolgokat. Sokszor előfordult velünk az, amikor gyanítottuk, hogy egy adott személy nem tartja be a szavát, és mégis megbíztunk benne.

Mindez azt mutatja számunkra, hogy nem hallgattunk kellő mértékben a megérzéseinkre, a belső hangra, mely mindig figyelmeztetett bennünket. Talán mindannyian átéltünk hasonló helyzeteket, de fontos, hogy tanuljunk hibáinkból a jövőre nézve. Nyilvánvaló, hogy ki kell lépnünk mindenféle egészségtelen helyzetből, és ezek a „pofonok” nagyon jók arra, hogy ráébredjünk a valóságra. Mindegyikünk számára szükségesek a tapasztalatok, de ugyanakkor fontos, hogy ne hibáztassuk magunkat, igyekezzünk ezúttal minél jobb döntéseket hozni. Ebben segítségünkre lehetnek a halhatatlanság országába távozott szeretteink. Például, egy betegségben elhunyt szerettünk segíthet és támogathat bennünket az életmódunk megváltoztatásában.

Hogy e mozgalmas időszak energiáját támogatni tudjuk, igyekezzünk napi rituálékat alkalmazni. Végezzünk meditációt reggel, este, vezessünk naplót, kiírva magunkból mindazt, ami aggaszt. Fogalmazzunk meg pozitív kijelentéseket önmagunk számára, amelyekkel növelhetjük saját rezgés szintünket.

A hónap második felében, azaz 13-24-ig, burokban érezhetjük magunkat, hiszen ez az időszak a jelenések, az elengedés és az átmenet időszaka lesz. Nem az új kipróbálása a cél, hanem annál inkább az eddigi hibáink kijavítása. Meg kell tanulnunk elfogadni a segítséget másoktól, meghallgatni környezetünk véleményét, és ne a saját fejünk után menni. Nézzünk magunkba, és fedezzük fel, hogy mi is tesz bennünket valójában egyedivé? Olyan időszak, amikor felfedezhetjük a bennünk rejlő belső kincseket. Ezért vegyünk részt minden olyan tevékenységen, mely a mi személyes és spirituális fejlődésünket teszi lehetővé. Ennek első lépéseként, mozduljunk ki otthonunkból és keressük a számunkra pozitív kisugárzású emberek társaságát.

A hónap utolsó felében, azaz 25-től, készen állunk majd az új felfedezésére. Belefoghatunk új projektekbe, és együttműködésekbe. Új energiákat érezhetünk, felfedhetünk néhány igazságot, még mindig lehetnek csalódások, de mindezekkel a dolgokkal együtt rezgünk, és úgy érezhetjük, hogy pontosan ott vagyunk, ahol kell lennünk kell. Örülhetünk annak is, hogy a belső hangunkra hallgatva, nem bíztunk meg újra egy olyan emberben, aki nem érdemelte meg. Minden rendben lesz, pontosan úgy, ahogy kell lennie, és tudni fogjuk, hogy el kell köteleznünk magunkat és tovább kell lépnünk. Ez az az idő, amikor élvezhetjük az eredményeket, amikor megnyitjuk a szívünket és megtanuljuk szeretni önmagunkat.

Tehát a november, mint látjuk, különböző energiákat hordoz magában. Az első részben jó lenne egy kis szünetet tartanunk, és a megérzésünkbe bízva, vizsgáljuk felül az életünket. A hónap vége ösztönözzön bennünket új projektek, új ötletek indítására. Jó lenne megfontolni az angyalok útmutatásait, hogy a hónap végén teljes mértékben élvezhessük a sikert és az eredményeket.

Forrás: Delia Muresan/Fordítás: Filantropikum.com (A fordítás Delia Muresan engedélyével készült)

Legfrissebb

Hirdetés

Aktuális kedvencek

Ez is tetszeni fog

Kapcsolódó cikkek