Amber Cavanagh egy kanadai médium, akinek 2021 decemberében megrázó halálközeli élményben volt része, és most megosztja ezzel kapcsolatos tapasztalatait. A kanadai édesanya azt állítja, egy rövid időre átjutott a „túlvilágra”, és a mennyország kapujában állt, de nehéz döntést kellett hoznia.
Amber Cavanagh épp egy filmet nézett a családjával, amikor hirtelen erős, migrénes fejfájásra kezdett panaszkodni, ezért aznap este korán lefeküdt. Néhány órával később azonban arra ébredt, hogy testének jobb oldala teljesen lebénult, és egyik szemére nem lát. Pánikjában a falon dörömbölve riasztotta a férjét, a 41 éves Michaelt, aki azonnal hívta a mentőket.
A kórházban megállapították, hogy volt egy stroke-ja, és amikor bevitték, éppen egy második agyvérzés volt folyamatban. A vérzés megállítása érdekében egy véralvadásgátló gyógyszert kapott, de az orvosok azt mondták, körülbelül 50% esélye van a túlélésre. Mivel azonban ez nem vált be, a nőt helikopterrel egy másik kórházba szállították, hogy ott sürgősségi agyműtétet végezzenek el rajta.
Cavanagh azt mondja, félig eszméletlen volt, miközben az orvosok elmagyarázták a helyzetet a családjának, ezért azt feltételezték, hogy nem hallja őket, pedig mindent hallott, csak éppen válaszolni nem tudott.
„Hallottam, ahogy az ápolók azt mondták a gyerekeimnek: Mondjatok el most mindent, amit szeretnétek az anyukátoknak, mert valószínűleg nem fogjátok többé látni őt. Szó szerint halálra voltam rémülve, és nem tudtam beszélni, mindenki azt hitte, hogy csak motyogok az eszméletvesztés állapotában. Pedig valójában beszélni próbáltam velük, hogy megtudjam, mi történik. Hallottam, ahogy mindenki elbúcsúzott és sírt, nem tudták, hogy még mindig ott vagyok. Ez a mai napig az egyik legfélelmetesebb dolog, amit valaha is átéltem.”
Ami azonban ezután történt, azt egyáltalán nem találta ijesztőnek. A helikopterben végül elvesztette az eszméletét, és amikor magához tért, azt mondja, egy másik dimenzióban találta magát, ahol kívülről látta a saját testét, ugyanakkor azt is látta, ami körülötte történik, például ahogy a nagyszülők beviszik a gyerekeket a kórházba.
„Nem mentem a fény felé, és nem hallottam, hogy hívtak volna – csak figyeltem mindent és mindenkit. Rosszul hangzik, de nem féltettem a családomat, hiszen tudtam, hogy minden rendben lesz” – mesélte.
Cavanagh azt mondja, bepillantást nyert a mennyországba. „Nem volt többé kérdés, amire válaszolnom kellett volna, egyszerűen csak tudtam mindent. Körülöttem egy hihetetlen kert volt, ahol éreztem a füvet a lábam alatt. Aztán láttam tőlem jobbra minden elhunyt szerettemet, balra pedig a saját énem különböző változatait: a múltamat, jelenemet és jövőmet, és a spirituális vezetőim közvetlenül előttem álltak.”
Elmondása szerint telepatikusan kommunikált a szeretteivel, többek között például a nagymamájával, és még a gyerekkori kutyái is mind ott voltak körülötte. „Megérinthettem volna őket, de nem tettem, mivel nem ezért voltam ott. De átjárt a mélyen gyökerező, színtiszta megnyugvás érzése.”
Spirituális vezetői ekkor állítólag választás elé állították: ottmaradhat, tudva, hogy a családját nagyon megviseli majd az elvesztése, vagy visszatérhet hozzájuk, vállalva a hosszadalmas és nehéz folyamatot a felépülés felé.
Cavanagh végül a családját választotta, és a következő dolog, amire emlékszik, hogy magához tér a kórházban. „Nem volt könnyű, hiszen olyan volt, mintha hazatértem volna, és nem akartam elmenni” – mondta a döntésről, amit meg kellett hoznia.
„A halál volt a leghihetetlenebb dolog, amin valaha keresztülmentem. Ez az egész tapasztalat valójában hálássá tett a stroke-okért. Beléptem abba, amit csak úgy tudok leírni, mint a mennyország ‘találkozási pontja’, mielőtt hivatalosan is átlépnénk a túlvilágra. Nem volt félelem, csak szeretet. Úgy néztem ki, mint önmagam legjobb változata, és körülöttem volt mindenki, akit valaha szerettem, és aki már nem volt velünk – beleértve a gyerekkori kutyáimat is. De választanom kellett – hogy újra a gyerekeimmel akarok-e lenni, vagy maradok ezen a helyen, ahol olyan békét éreztem, mint még soha.”
Amikor magához tért, az orvosok biztosak voltak benne, hogy egész életében gondoskodásra szorul majd, de legnagyobb meglepetésükre már alig néhány órával később képes volt beszélni és mozogni, sőt, végül műtétre sem volt szüksége, amit az orvosai sem értettek. Ennek ellenére a felépülési folyamat hosszadalmas volt, és a nőnek olyan alapvető dolgokat kellett újra megtanulnia, mint a járás, a beszéd vagy az evés. Az élete azóta visszatért a normális kerékvágásba, és egy könyvet is írt a tapasztalatairól.
Cavanagh azt mondja, bár néha tart tőle, hogy a történtek megismétlődhetnek, és a gyerekei elveszíthetik, magától a haláltól már egyáltalán nem fél, mivel a halálközeli élménye teljesen megváltoztatta a szemléletét. „Most már nem félek a haláltól vagy attól, hogy átmenjek a túlvilágra. Attól félek, hogy nem leszek képes újra visszamenni arra a helyre” – fogalmazott ezzel kapcsolatban.
„Lecsupaszítottak, és újra fel kellett építenem önmagamat. Borzalmas volt, de ugyanakkor alázattal töltött el. A családom és én sokkal közelebb kerültünk egymáshoz, és nem vesszük olyan komolyan az életet. Megértettem az élet szépségét, és új perspektívát kaptam” – mondta.
Hozzátette: „Rájöttem, hogy az élet iskola, de az a hely az otthon – azt az ajándékot kaptam, hogy teljesen más szemszögből láthatom az életemet. Néha, amikor nehéz napom van, becsukom a szememet, és eszembe jut, hogy éreztem a füvet a lábam alatt. Ilyenkor megkérdőjelezem, jó döntést hoztam-e; de tudom, hogy megadatott nekem, hogy terjesszem azt az üzenetet, miszerint mindannyian okkal vagyunk itt.”
