Mégsem 100%-ban dominálják a férfiak és akaratuk a bolygót. Mai napig vannak olyan közösségek és régiók, ahol a férfiak kisebbségben élnek, a nők “dirigálnak”, és rendelkeznek előnyösebb társadalmi kiváltságokkal – szemben a Nyugati nőkkel.
A Nyugati Szahara Sahrawi muszlim női
1975-ben, Marokkóban, amit egyszerűen csak a Nyugati Szaharának hívnak, a szabadságharc következtében muzulmán törvényeket iktattak be, amelyek sokkal inkább liberálisak, mint a korábbi konzervatív marokkói berendezkedés. A Sahrawi kultúrában a nők képviselik a hatalmat a házasság kötelékében.
A Nyugat Afrikai államok és az Akan társadalom
A Nyugat Afrikai társadalom olvasztja magába (állítólag) a legszínesebb emberi közösséget, és a legtöbb féle-fajta kultúrát. Néhányuk igazi álomként szolgálja a nőt, mint hatalom, kultuszát. Őket hívják Akan-oknak, és évszázadok óta gyakorolják e számunkra, nyugati társadalmi berendezkedésben élők számára furcsának talált szokást. Amikor egy férfinak gyereke születik, azt náluk úgy fogadják el, mint a NŐ családja: a NŐ férje és gyermeke.
Az Ámisok
Szigorú ortodox keresztények ezek a főleg Amerika déli államaiban élő Ámisok, akik leginkább arról híresek, hogy távol tartják magukat a szórakozástól és a technológiai fejlődéstől – mindenestől felajánlva magukat az Istennek és a hitüknek. Mai napig láthatunk olyanokat, akik lovasszekérrel mennek bevásárolni, avagy 200 éve elfelejtett divatnak hódolnak. Lakásaikban gyertyával világítanak, és éjszaka egyáltalán nem hagyják el lakásaikat. Ebben a társadalomban a nőkre hárul a feladat, hogy meleg családi fészket alakítsanak ki, és hagyományosan a konyhában és otthon töltik le életük nagy részét. Létezik náluk egy kiváltságos szokás, a Rumspringa. Ezt angolul úgy fordítják, hogy “running around” (körbeszaladás), ami annyit tesz, hogy a tinédzser lányok megtehetik, hogy minden szabályt felrúgnak, és úgy élnek ahogy akarnak. Az ők kiváltságuk, és valamilyen szinten kötelességük, hogy a környező “bűnös” kultúrát megismerjék, gyakorlati tapasztalatot szerezzenek róla, egészen addig, amíg vissza nem térnek a közösségbe. Ez a jog kizárólag a nőket érinti, és amelyik férfi megszegi a törvényt, azt örökre száműzik maguk közül.
Az irokézek
A szabadságharc idején félelmetes harcosokként elhíresül irokézek is ezen társadalmak közé tartoznak, vagyis a nőknek szokatlanul nagy szabadságot és jogokat “ajándékoznak”. A nők képviselik a hatalmat. Házasság után a férfi az, aki követi a nőt és családját, és ha a nőnek nem tetszik a frigy, véget is vethet annak – szemben a férfival. Még az irokéz idős tanács is felülbírálható, ha a törzs idős női ezt szükségesnek találják.
Pakisztán Kalash népe
Bár ismerős lehet Pakisztán a vaskalapos tálibokról, akik félelmetesen szigorú törvényeket róttak ki a nőkre, ironikus módon éppen itt élnek azok is, akiknél a nők rendelkeznek többleti joggal az élet minden területén. A Kalash nép Észak Pakisztánban honos, közel az Afgán határhoz, és Hódító Nagy Sándor egyenes ági leszármazottainak tartják magukat. Nagyjából 3000 személy él az Utópia völgyében, és évezredek óra nő-központú társadalomként tartják számon a szomszédos népek, ahol a békeszeretet honol, és mondhatni, hogy teljesen bűnözésmentes. E nép női tagjai maguk választják meg párjukat, és ha nem tetszik a “rendszer”, akár le is válthatják őket – mindenféle különösebb magyarázkodás nélkül.