“Minden egyes percét élveztem” – mondta boldogban a világ legidősebb modellje, a lassan 100 éves dédnagymama.
Az emberek az évek múlásával hajlamosak arra, hogy egyre több dologról lemondjanak, legyintve, hogy “ehhez én már túl öreg vagyok”. A 99 éves dédnagymama, Helene Simon számára az igazi élet még csak most kezdődött el! Helene egyik dédunokája, Laney Crowell a Saie márka egyik alapítója, így lett Nanna – ahogy a családban emlegetik – az egyik termék reklámarca.
Kecses vonásai és imádnivaló mosolya miatt Helene pillanatok alatt abszolút világsláger lett!
A márka arca a felkérést követően kissé bizonytalan volt, úgy gondolta nem való már neki ebben a korban a modellkedés, de végül igent mondott, és egy percét sem bánta meg.
“Valójában egy komoly stratégia állt a meggyőzés mögött, felkértem ugyanis apámat, anyámat, az unokatestvéreimet, a gyerekeimet és a férjemet is, hogy bátorítsák Nannát” – mondta Crowell.
A kitartó munkának meglett az eredménye, végül Nanna nem tehetett mást, mint hogy beadta a derekát. A család bátorította, így beleegyezett, hogy részt vesz a Saie Keep Glowing forgatásán.
“Nagyon szórakoztató volt a sminkelés, én magam is meglepődtem a végén. Boldog voltam, a fotózás különösen szórakoztató volt. Élveztem minden percét, egy kis színt hozott az életembe. Soha nem gondoltam, hogy ilyen idősen modell lesz belőlem. Odafigyeltem mindig arra, hogy ápolt legyek, de igazából fiatalabb koromban sem sminkeltem” – mesélte a dédnagymama.
“Mint a vállalkozás egyik vezetője, a lehető legjobb visszajelzés, hogy dédnagymamám is használja a termékeinket. Amikor hazamentem a születésnapjára, és megláttam, hogy ott a krémünk az éjjeliszekrényén, nagyon boldog voltam, hogy használja. Rögtön kellett készítsek róla egy képet” – mondta Crowell.
Az Instagramon közzétett fényképhez nagyon sok pozitív komment érkezett, voltak olyanok is, akik csak Nanna miatt vásárolták meg a krémet.
Arra a kérdésre, hogy hogyan tudta megőrizni ezt a fiatalos életerőt, Helene Simon azt válaszolta: “Tulajdonképpen megpróbáltam minél kevesebbet aggódni, főleg az apróságok miatt nem idegesítettem magam”.