KoktélA vőlegény legjobb barátja nem tudta elfogadni, hogy duci nőt vesz feleségül

A vőlegény legjobb barátja nem tudta elfogadni, hogy duci nőt vesz feleségül

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket Facebook Messengeren, a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Joy Hill és Chris Ortega egy randi app segítségével ismerkedtek meg. Eleinte csak telefonon beszéltek egymással, mivel Chris Kaliforniában, Joy pedig Nebraskában élt, de 6 hónap után a férfi személyesen is meglátogatta szerelmét. Ezt követően elválaszthatatlanok voltak, és Joy végül Kaliforniába költözött, hogy Chris mellett legyen.

2018 novemberében jegyezték el egymást, és nagyon boldogok voltak együtt, de a családtagok és barátok nem feltétlenül fogadták el szó nélkül a kapcsolatukat. „Mindig is a nagyobb nőket szerettem. Soha nem volt gondom ezzel” – magyarázta Chris.

Szerettei közül azonban többen úgy gondolták, hogy hibát követ el azzal, hogy feleségül veszi Joy-t. Chris édesanyja, Lori, és legjobb barátja, Mike is ellenezték a kapcsolatot.

Fotó: Instagram

Miközben az esküvőjükre készültek, több feszült pillanatban és vitában volt részük emiatt.

Mike az utolsó pillanatig megpróbálta lebeszélni Christ arról, hogy feleségül vegye Joy-t. Mivel nem volt hajlandó tiszteletben tartani barátja érzéseit, a helyzet egyre jobban elmérgesedett, és Chris érezte, hogy ha ez így megy tovább, hamarosan törésponthoz érkezhetnek.

Mike a legénybúcsún is nyilvánvalóvá tette, mennyire nem tartja tiszteletben legjobb barátja kívánságait. Chris külön megkérte rá, hogy ne fogadjon táncosokat, de Mike szembeszegült barátja akaratával.

Fotó: Instagram

Amikor a vőlegény elmesélte Joy-nak a történteket, a menyasszony megkérdőjelezte ezt a barátságot. „Szóval most Mike miatt titkaink vannak egymás előtt?” – vonta kérdőre Christ, és elmondta, hogy nem igazán örül annak, hogy Mike is ott lesz az esküvőn.

Chrisnek nyilvánvalóan nehezére esett választani a menyasszonya és a legjobb barátja között, de Mike viselkedése őt is megviselte. „Mike-kal már az utolsó szalmaszálba kapaszkodok, de nehéz, mert szeretem, törődök vele, és nem akarom elveszíteni a barátomat” – ismerte be.

A próbavacsorán végül mégis úgy döntött, itt az ideje tiszta vizet önteni a pohárba, és miután gyakorlatilag egész este kerülte őt, mivel nem tudta eldönteni, hányadán áll a barátságuk, végül leült vele beszélgetni.

Fotó: Instagram

„Látom, ahogy Chris elhatárolódik tőlem a házasság miatt, és rossz lenne elveszíteni őt, mert úgy tekintek rá, mint egy testvérre” – mondta Mike. Amikor Chris leült vele beszélgetni, és megkérdezte, tulajdonképpen mi a problémája Joy-jal, Mike végül bevallotta, hogy attól tart, jövendőbeli felesége lelassítja majd őt.

Chris ezután egyértelművé tette, hogy ha arra kerül a sor, a feleségét választja, bár nem szeretne meghozni egy ehhez hasonló döntést.

Joy és Chris végül 2019. június 29-én mondták ki a boldogító igent, abban a reményben, hogy idővel a szeretteik is elfogadják majd a kapcsolatukat.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Aktuális kedvencek



    Ez is tetszeni fog

    Kapcsolódó cikkek