A hang egy olyan rezgés, ami a lélekkel rezonál, ami tested minden egyes sejtjében érezhető. A hangnak gyógyító hatása is van, amely nemcsak fizikai szinten fejti ki hatását, hanem érzelmi és spirituális szinten is.
A tibeti hangtálak álló harangok. Oldaluk és szélük, a rezgések során mély és enyhítő hangokat adnak ki. Régen a hangtálakat Ázsia szerte használták, a Bön részeként (a szó jelentése „vallás”, és a legősibb tibeti spirituális hagyományok egyike), és a tantrikus buddhizmus gyakorlataiban.
Tibetben a használatáról több történet szól. Egyesek szerint meditációra használták, mások azt mondják, hogy egy varázseszköz volt, amit gyógyításra, az én és az anyag átalakítására használtak. A kínai buddhisták énekléskor pengették meg, főleg akkor, amikor bizonyos részeket énekeltek a szutrából. Japánban és Vietnamban egy bizonyos idő elteltét jelezték vele, vagy azt a percet, amikor megváltoztatták éppen zajló aktivitásukat.
Ma világszerte ismerik és használják meditációra, relaxációra, egészség megőrzésre és vallási szertartásokban, a spirituális hagyományoktól függően vagy azoktól függetlenül.
Amikor megütöd a tál oldalát és elkezded hozzá simítani a pálcát, úgy, hogy átvedd a rezgések irányítását, és ezeket körbevezetve a tálban, változtatva a súrlódás sebességét és mélységét, változatos frekvenciájú hangokat tudsz létrehozni. De ennél érdekesebb az, ahogyan a tested reagál a kezeden átáramló rezgésekre. Egy béke érzése áramlik végig a testeden, miközben a tállal bánsz, a hangokra összpontosítsz, és kontroll alatt tartod a rezgéseket. Annyira varázslatosnak tűnő érzés, hogy szinte hihetetlen, hogy mit képes kiváltani ez a tál belőled.
Egy hangtál elkészítésénél 5-12 különféle fémet használnak fel. Az előállításkor feldolgozott anyagok száma és minősége a készítés helyétől és a vallási behatástól függ. A hagyomány szerint egy hangtál hét fémet tartalmaz, ezek külön-külön egy bizonyos bolygót szimbolizálnak: az arany a napot, az ezüst a holdat, a higany Merkúrt, a réz a Vénuszt, ón a Jupitert, vas a Marst, ólom a Szaturnusz. Viszont napjainkban már nem készítik a hagyomány szerint a hangtálakat. Az antik hangtálak nagyon drágák és világszerte műgyűjtők tulajdona. Népszerűségük az ügyes kézimunkának, ami által készültek, és csodálatos hangjuknak köszönhető. Az idő, úgy látszik, megérleli, gazdagítja és szebbé teszi az antik tálak hangzását.
A hangmasszázs során a terapeuta a tálakat a kliense testének különböző pontjaira helyezi, miközben a kliens fekszik. Leginkább úgy tudjuk megérteni, hogy mi történik testünkben a hangmasszázs alatt, ha arra gondolunk, hogy testünk majdnem 80% vízből és különböző folyadékokból áll, és most képzeljük el magunkban, mi történik, ha egy kavicsot beledobunk egy tükörsima tóba. Körkörös hullámok keletkeznek, és ezek végiggyűrűznek a víz egész felületén. Ily módon minden vízmolekula mozgásba jön. A testünkben is ugyanígy terjed szét a rezgéshullám, elősegítve a mély ellazulást, visszaadva belső egyensúlyunkat.
A hangmasszázs hatásai:
- a stressz okozta feszült állapotok feloldása
- a légzés javulása, elmélyülése
- az immunrendszer felerősödése, öngyógyító folyamatok beindítása
- az energiablokkok oldódása
- a nyak, a váll, a hát, a deréktáji izomfájdalmak enyhülése, megszűnése
- a fejfájás, alvászavarok elmúlása
- az emésztés szabályozása, alhasi görcsök oldódása
- a keringési zavarok, magas vérnyomás helyreállítása
- a tanulási nehézség leküzdése, a koncentráció, a motiváció javulása
- a viselkedés harmonizálása
Birtalan Katalin