A futás világszerte egyre nagyobb népszerűségnek örvend, ami nem meglepő, hisz amellett, hogy az egyik legegészségesebb mozgásforma, különösebb anyagi befektetést sem igényel rendszeres űzése. Akik futnak, azok tisztában vannak vele, hogy egy idő után egyre hosszabb távot képesek megtenni anélkül, hogy elfáradnának, és még jól is érzik magukat közben.
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
A futást profi szinten űzők extrém távokat is képesek megtenni, ám ehhez évek hosszú során mindennap edzenek. Él Mexikóban azonban egy indián törzs, a tarahumara, amelynek tagjai számára az ultramaratoni futás a mindennapok szerves részét képezi. Naponta 150 kilométert is képesek futni vadászat közben, és ez számukra semmilyen nehézséggel, fáradtsággal nem jár. Úgy hiszik, hogy ha valaki minél gyorsabban minél messzebbre fut, annál közelebb kerül Istenhez.
Az ország északnyugati részén elő törzs tagjainak száma 50-60 ezer fő, és az uto-aztékok leszármazottai, de szoros rokonság fűzi őket az apacsokhoz is. Kis, elszigetelt csoportokban élnek a hegyek között, az év egy részében barlangokban laknak, és a vidéken lehetetlen a lovakkal, vagy járművel való közlekedés, ezért a helyváltoztatás legkézenfekvőbb módja a gyaloglás és a futás. A tarahumarák naponta 50-80 mérföldet futnak, nem is lassú tempóban, és az állóképességük egészen hihetetlen. Vadászmódszerük egyszerű: addig futnak az állat után, amíg az összeesik.
A kutatók szerint az elképesztő képesség titka nem a genetikában keresendő, hanem a környezetben és kultúrában, ezekhez adódik hozzá a megfelelő táplálkozás. Az indiánok főleg összetett szénhidrátokat fogyasztanak, fehérjét és zsír csak kevés mennyiségben. Étrendjük alapja a kukorica, de sok tököt, babot és chilit is fogyasztanak. Húst ritkán esznek, az állatokat inkább a trágyázás miatt tartják. Ha mégis húsra kerül a sor, akkor kecskét, csirkét, vagy halat esznek.
A futás nagy kulturális jelentőséggel bír életükben. Edzéseket nem végeznek, sőt futás előtt dohányoznak és isznak is. Két nagyon fontos futóversenyük van: a rarajipari és a dowerami. Az előzőt a férfiak, az utóbbit a nők számára írják ki. A férfiak versenyében többnyire szomszédos falvak 3-10 fős csapatai versengenek. A kemény terepen a futók egy fából készült, baseball labda alakú fát rugdosnak maguk előtt, és a táv akár 150 mérföld is lehet. A versenyt körüllengi a babona és a misztikum, a varázslók minden praktikát bevetnek, hogy hátráltassák az ellenfeleket. Az egyik legbizarrabb módszer egy speciális, denevérvért tartalmazó dohánykeverék elfüstölése, ami távolt tartja a futótól az ellenfél ártó szellemeit.
A tarahumara indiánok 1992-ben álltak először rajthoz egy ultramaratonon, ahová egy vadonkutatással foglalkozó alapítvány nevezte be őket. Egyikük sem ért célba, de ennek oka az volt, hogy nem ismerték a pályát, és a szokásokat, ráadásul nem is étkeztek közben mivel a kultúrájukban csak akkor vesznek magukhoz eledelt, ha személyesen kínálják őket. Rá egy évre azonban már megismerkedtek a tereppel és a szokásokkal, és az első, második, valamint az ötödik helyen is egy tarahumara indián végzett. A győztes 55 éves volt.
